Kezdőlap Magyarország Építészeti remekművek versenyében a Berze! – Szavazzon Ön is!

Építészeti remekművek versenyében a Berze! – Szavazzon Ön is!

1301
0

Ahogy Pesten a vidéket elképzelik

A városi ember úgy képzeli el a vidéket, hogy ott nem közmunkások őgyelegnek a lepattant házak közt, a levegő pedig az eltüzelt lom füstjétől keserű, hanem pedig nyugodt emberek laknak békés, természeti környezetben. A városi ember szerint a vidékieknek van idejük kiülni a ház elé, és beszélgetni, esténként a nagy ablakokon át merengve nézik a tájat, vagy szemüket pihentetik környezetük természetközeli anyagain.

Ezen megközelítés alapján épült fel ez a klasszikus formákat egyedi módon ötvöző családiház-komplexum. A nyeregtetős házak kifelé hívogató, befelé intim tereket alkotnak. Az egyes szárnyak találkozásánál összefutó tetők védett, szellős teraszt alkotnak.

A zömében faborítású épületek ráadásul úgy helyezték el, hogy minél kevesebb fát kelljen kivágni. Ha az olvasó is ilyen vidéken szeretne élni, ne féljen szavazni.

Építészek: Varsányi András, Vas Norbert, Pozsár Péter

a12

Bontásszökevény

A szerencsi ipari épület felújítása már önmagában is megnyerő a letisztult formái és bátran megmutatott, vakolat nélküli kőfalai miatt. Katarzis közeli élményt okoz viszont, ha látjuk az épület eredeti állapotát, amibe az ember előbb lát bele egy falbontó golyót lengető munkagépet, mint minimalista formákkal operáló helytörténeti múzeumot. A XIX. századi cukorgyár egykori raktárépülete néhány éve ugyanis még csak egy 60-70-es években szétbarmolt, majd rohadni hagyott koszfészek volt. Az építészek jó érzékkel nem kiegészítették, hanem megtisztították a komplexumot, elénk tárva az egyszerű építészeti szépséget.

Építész: Salamin Miklós

dns0407

Elérhetetlen zöldtető:

A zöldtetős, gyerekléptékű, telített színekkel dolgozó óvoda a bürokratikus küzdelmi különdíjat mindenképpen megérdemli. A tervezők eredeti elképzelése ugyanis az volt, hogy a létesítmény parkos tereit nem választják el a környezettől, hanem megnyitják a köz előtt. A skandináv életérzés persze pont a hivatali ablakokig ficánkolt, onnantól pedig maradt a kerítéssel leválasztott óvoda, amelynek zöld teteje is csak az ovisok meséiben kaphat szerepet, a valóságban csupán dísz.

Ennek ellenére az óvoda, ha nem is formabontó, de barátságos épület. Nagy, U alakú bejáratánál ünnepségeket lehet tartani, amelyeket persze az óvodavezetőt leszámítva, óvodás és óvónő egyaránt utál. A nagy ablakok külső oldalán kialakított parkban viszont lehet rohangálni, a belső felén pedig tágas termekben mehet az autózás, babázás. Ha az olvasónak szürkébb óvoda jutott, akkor kötelező magas pontszámot adnia.

Építészek: Zimborás Gábor, Kiss Róbert

04-ov-utcai-bolcsode

Gasztroforradalom fekete tábla nélkül

Az utóbbi tíz évben a legjobb, vagy talán az egyetlen pozitív fordulat Magyarországon a gasztroforradalom volt. Hogy végre nem az adagok mérete, hanem a minősége határozza meg a helyek színvonalát. A minőségbe persze nem csak az ízek tartoznak bele, hanem a kiszolgálás, az étterem stílusa, belsőépítészete, a betűtípustól a székek színéig.

A megmozdulásban akkora erő volt, hogy egyes megoldások szinte mindennaposak lettek. Ha valaki igényes éttermet, kávézót nyit, akkor már az a bravúr, ha nem a minimalista formákat, az indusztriális elemeket, a krétával írt étlapot, a hatvanas-hetvenes évek formavilágát alkalmazza.

A belvárosi szendvicsező nem haladja meg ezeket a kellemes, de megszokott elemeket, azt leszámítva, hogy nem fekete táblára írják a menüt. Eleganciája és visszafogottsága miatt viszont teljesen érthető, ha ezt a szendvicset választja.

Építész: Bunyik Emese

dearbp-studiobunyik-7b

Heverni az iskolaudvaron

A projekt lehetetlen feladat elé állítja a szavazókat, hiszen hogyan lehet összehasonlítani a kedves diákok által készített, bájos kerti bútorokat mondjuk egy több épületből álló, építészetet, belsőépítészetet és tájtervezést egyesítő projekttel? Tény, hogy szerethetőség szempontjából nehéz versenyezni a MOME Építészeti Intézetének hallgatóival, akik kedves gyöngyösi diákoknak gyártottak padokat és kereveteket fából és fűzfavesszőből.

img-5803

Időutazás helyett

A Balaton-felvidéki vendégház kukoricagórét és istállót idéző formái láttán nem lepődne meg egy néhány száz éve élt helyi lakos sem. Érdekes kérdéseket vet fel, hogy amennyiben a feltámadt paraszt ember közelebb merészkedne, valójában zavartan nézné az épületet. A kukoricagóréban ugyanis nem takarmány, hanem asztal és szék van, az istállóban pedig jószágok helyett emberek laknak. A múlt embere lakóházként sem tudná értelmezni az épületet: miért nem alacsony a mennyezet, és kicsik az ablakok, hogy könnyen lehessen fűteni? Persze attól, hogy a hagyományőrzés valójában fikció, ez a vendégház és fogadó barátságos és tájba illő épület. Érdemes rá szavazni, ha tudja, hogy a múlt sosem ismétlődik meg igazából.

Építész: Kovács D. Barna

bt-20170630-dorgicse-270-all

Jakuzák Budapesten

A fényűző farkasréti villa azt a fajta luxust testesíti meg, amely inkább a gazdagságot és szofisztikált elitet évszázadok óta ismerő országokra jellemző. A látványosan drága elemekből és módon felépülő, üvegből, mészkőlapokból, és minimalista dizájnból összerakott épület az utcáról szinte nem látszik. Sőt, oldalról sem nagyon, mivel a dombos terep adottságait kihasználva részben a talaj szintje alatt fekszik. A zen kert elemeit és a vadszőlőt ötvöző villát leginkább egy jakuzafilmben tudjuk elképzelni, de miért költözne Budapestre egy jakuza? Ha Ön mégis lenne ebben a környezetben jakuzavezér, adjon magas pontszámot.

Építészek: Nagy Csilla, Tóth Zoltán

f08

Meseház

Ha a gyerekirodalom foglalkozna kortárs építészettel, akkor a főhős ilyen házban lakna. A cuki fa épület az erdő szélén fekszik, benne lakik az anyuka, és a fia, meg annak családja. A ház belesimul a természetbe, a dombot nem hogy nem hordják el miatta, hanem a ház szépen kiegészíti annak hullámzását. A nagy, világos tereket bezáró épület ráadásul nem csak a természettel ápol bensőséges kapcsolatot, de azzal a régi, jellegtelen kőházzal is, aminek a faépület valójában a kiegészítése. Ha Ön is vinne kosarában elemózsiát a hintaágyban üldögélő nagymamának, adjon jelentős pontszámokat.

Építész: Őrfi József

k01

Szecessziós felvilágosodás

Az 1899-ben tervezett szecessziós villaépület rekonstrukciója minden létező szempont szerint kiemelkedő munka. A Városligeti fasoron álló villát nem csak hogy az utolsó kilincsig és ólomüveg ablakig rendbe hozták, de a tervezők voltak olyan bátrak, hogy a funkcionális terekben illeszkedő, de kortárs megoldásokkal vegyítsék a korabeli részleteket. A rekonstrukció értékéhez pedig hozzáad, hogy a megbízó – rövid nyomozásunk alapján – nem állami pénzből nagyvonalú oligarcha, vagy közpénzen nem spóroló állami cég, hanem egy saját vagyonával gazdálkodó nagyvállalkozó cége.

Építészek, tervezők: Csabai Flóra, Tatár Dóra, Ónodi Béla, Avraham Yaakobi

2

Vasúti romantika

A Balatonszentgyörgyi vasútállomás rekonstrukciója abban az országban számít különlegesnek, ahol a vasút egyet jelent a lepusztultsággal. A vasútállomás a MÁV felől nézve bravúr, az építészet perspektívájából egy barátságos felújítás, amelynek eredményeképpen a turisták a Balaton turisztikai rangjához illő, zöld ajtókeretes, kandeláberes állomáson keresztül indulhatnak el a part lángosos bódék irányába.

Építészek: Ruga Máté, Soróczki Judit, Pálinkás Ferenc

13-fef

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét