Az ország legjobb négy ápolónője az egri kórházban dolgozik. A Markhot Ferenc Kórház négy ápolónője – Földiné Gyetvai Tímea, dr. Szabóné Kovács Andrea, Szávu Dalma és Szikora Csabáné – megnyerte az egészségügyi szakdolgozói kamara országos szakmai versenyét Budapesten. A nyertes ápolónők utoljára versenyeztek, ezentúl kollégáik felkészülését segítik majd.
Az ország legjobb négy ápolónője az egri kórházban dolgozik. Ez szombaton bizonyosodott be, amikor a Markhot Ferenc Kórház négy ápolónője megnyerte az egészségügyi szakdolgozói kamara országos szakmai versenyét.
– Olyan ügyesek vagytok, hogy elsők lettetek! Hallottam, hogy nehéz volt – futott oda mosolyogva egyik kolléganőjük az egri kórház reumatológiai osztályán, amikor a négy mesteri ápolónővel találkoztunk. – Amikor láttam a Facebook-on, hogy nyertetek, még a könnyem is kicsordult. Meghatódtam – teszi hozzá, s már fut is tovább.
A legjobbak a Markhot Ferenc Kórház ápolói, ezzel a címmel érkezett közlemény a napokban szerkesztőségünkbe. A Sürgősfog nevet viselő csapat, azaz Földiné Gyetvai Tímea, dr. Szabóné Kovács Andrea, Szávu Dalma és Szikora Csabáné nem kevesebbet mondhat el magáról, minthogy ők viselhetik 2016-ban az Ápolói Hivatás Mesterei címet.
Október 21-én ugyanis ők nyerték meg Budapesten a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara VII. Országos Szakmai Versenyét. Tizenkilenc megyei csapat között bizonyultak a legjobbnak az elméleti és gyakorlati tudásuk alapján.
– A betegek is gratulálnak – osztja meg a II. számú belgyógyászati osztályon dolgozó Andrea. – Épp tegnap jött oda egy beteg, hogy olyan ismerős vagyok neki, látta valahol a képemet, hogy nyertem. Ez nagyon-nagyon jólesik.
S, hogy mi viszi az egyébként is feszített munkarendben dolgozó ápolónőket, akik közül háromnak otthon család és gyermekek is adnak éppen elég feladatot arra, hogy szabadidejükben versenyre készüljenek, anatómia tankönyveket bújjanak? Ezt a kérdést is feltettük Timinek, Andinak, Dalmának és Editnek.
Ők egybehangzóan annyit mondtak: ez jó alkalom arra, hogy felfrissítsék a tudásukat, megismerjék a legfrissebb szakmai protokollt. Fontos ez számukra, ha nem lenne az, már régen nem ezen a pályán mozognának.
Egyikük számára sem kérdés, hogy az egészségügyben, segítő hivatást gyakorolva éljék az életüket. Nem is akarják ezt megokolni: ebben a tevékenységben, az emberek segítésében, ápolásában találták meg életük értelmét.
– Nálunk a családban szinte mindenki egészségügyis volt, így egy percig sem volt kérdés, hogy én is ezen a területen választok szakmát – mondta Szikoráné Edit.
Andreánál nem családi az indíttatás, ő már kisgyermekként vonzódott ehhez a hivatáshoz, ahogy Dalma is, aki 14 éves korában nagymamáját ápolva került közel az ápolói hivatáshoz. Tímea pályáján volt vargabetű, hiszen külkereskedelmi főiskolai végzettséggel dolgozott a gyermekei születése előtt, de a GYES-ről már az egészségügybe tért vissza, ezen a területen képezte tovább magát. Nem is akárhogyan, hiszen ő volt a SürgősFog (sürgősségi és fül-orr-gégészeti nővérek) nevű csapat kapitánya. Dalma és Timi egyébként az idén már harmadszor versenyzett, Andrea és Edit csak most csatlakozott hozzájuk. Igazi csapat ők, hiszen korábban egy osztályon dolgoztak, a magánéletben is barátok.
– A verseny azon túl, hogy visszaigazolást adott, naprakészek az ismereteink, arra is felhívta a figyelmünket: igazán csapatban lehet hatékonyan dolgozni.
Ezt a döntőben is megmutathatták, hiszen az anatómiai villámkérdések, a tesztkitöltés, vagy éppen az újraélesztési helyzetek gyakorlati kezelésén túl azt is megmutathatták, mennyire találékonyak. Az Activity kérdésnél például maximális pontot kaptak a nyelési képtelenség elmutogatásáért. De taroltak kórházukat bemutató kisfilmjükkel is: az egri ápolónők ebben is kivételeset alkottak. Időutazásra hívták a résztvevőket. A történet az 1500- as évektől, az egri vár ostromától indult, a négy szereplő ápolónő különböző korszakokon átívelve mutatta be egy sebesült ellátásának állomásait a vár védelme, az irgalmas rendi nővérek, a 80-as évek és napjaink ápolási szokásainak és felszereltségének megjelenítésével. A film forgatókönyve Szalayné Balogh Ágota vezető gyógytornász munkája, a sebesült szerepét Dr. Major Tamás PhD fül-orr-gégész főorvos alakította hitelesen, szereplőként részt vett még az Országos Mentő Szolgálattól Szikora Csaba ápoló is. A filmet az Eszterházy Egyetem Líceum Televíziójának munkatársai hozták létre, a korhű ruhákat a Gárdonyi Géza Színház biztosította. A három perces bemutatkozó film magasan kiemelkedő volt, és a legjobb bemutatkozás díj elismerésében részesült.
Valóban a hivatásuk mesterei
A győztes szakápolók a Markhot Ferenc Kórház erősségei. Földiné Gyetvai Tímea 10 éve dolgozik az egészségügyben. Végzettségét tekintve szakápoló és laboratóriumi szakasszisztens, több osztályon is dolgozott. Egészségügyi végzettsége mellett felsőfokú külkereskedelmi főiskolai végzettséggel is rendelkezik, négy gyermek édesanyja. 2014 óta az intézményt képviselő csapat tagja. Dr. Szabóné Kovács Andrea 1991 óta dolgozik az egészségügyben. Az elmúlt 25 évben a kórház több részlegén dolgozott, jelenleg a II. belgyógyászati osztály főnővér helyettese, végzős diplomás ápoló hallgató, két gyermek édesanyja. Szávu Dalma ápoló, első éves hallgató a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. 2011 óta dolgozik az egészségügyben. 2012. februárjától a kórház sürgősségi betegellátó osztályának dolgozója. Szikora Csabáné ápoló 1991 óta tevékenykedik az egészségügyben. A kórház fül-orr-gégészeti osztályán dolgozik, két gyermek édesanyja. Eger egészségügyi szakközépiskolája, egyeteme, színháza, a kórház osztályai mind-mind támogatták a felkészülést, s a közös élményhez is hozzájárultak, hiszen népes szurkoló tábor biztatta az egri csapatot. A győztes csapat tagjai jövőre az alap és szakápolási feladatok értékelő bizottságában vesznek majd részt az országos versenyen. A folytatásban pedig cél egy újabb győzelem esélyes csapat létrehozása az egri kórházban.
Forrás: heol.hu