Címke: Gyöngyös
Késsel, szerszámokkal fenyegetőztek, a rendőrök elfogták őket
A három gyöngyösi férfi ellen garázdaság miatt indult eljárás.
Három helyi lakos jelent meg személygépkocsival június 9-én 10 óra 15 perc körül Gyöngyösön, a Damjanich...
Nem a két keréken közlekedők hétvégéje volt a mostani
Mint korábban megírtuk, szombaton, újabb motoros vesztette életét a Mátrában. A hétvégén azonban több olyan eset is történt, melyben a balesetet elszenvedők két keréken...
Repülők lepik el az ország egét Trianon századik évfordulóján
A kezdeményezés ötletgazdája Szakács Gábor kapitány, és Talabos Gábor, a magyar kisgépes repülés meghatározó alakja.
Felhívásukra az ország minden részéből, a külhoni területekről és külföldről...
Június 2-tól újraindul az Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása
A koronavírus terjedésének visszaszorulására való tekintettel 2020. június 2-tól kezdődően újraindul a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása.
Az ügyfélfogadás mellet a pénztár szolgáltatása is...
Komoly hiány Gyöngyös költségvetésében
Mintegy 33 napirendről döntött frakció egyeztetéseket követően Hiesz György polgármester. A járványhelyzet okozta veszteségek és a kormányzati elvonások miatt módosították a város 2020. évi...
Rágalmazásért jelentették fel Győzikét – folytatódik a család kálváriája
Tovább bonyolódik Gáspár Győzőék ügye. A showman és családja még tavaly novemberben szenvedett balesetet. A 21-es úton szembejött velük egy autó, ami állítólag fékezés...
Kiválóan szerepelt a Szupermentán a gyöngyösi Dubicz Borászat Irsai Olivére
2019-es évjárató Irsai Olivér borokat vizsgált legújabb Szupermenta tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A 25 bor mindenben megfelelt a hatósági és a laboratóriumi ellenőrzésen,...
Az önkormányzat eláll a koronavírus kimutatására alkalmas tesztgép megvásárlásától
A kormányzati elvonások, a csökkenő adóbevétel és a járványügyi helyzettel járó váratlan kiadások miatt módosítani kell a város költségvetését. Több mint 600 millió...
Pénteken a kisvasút is újra indul Gyöngyösön
Május 15-én, pénteken, újra elindulnak a kisvonatok. Az utasok speciális járványügyi intézkedések mellett utazhatnak Mátrafüredre és a Szalajkaház irányába. A hangulatos utazásra vágyók remotolizált...
A zebra nem csak egy afrikai állat!
Az ORFK által meghirdetett akciója a (Zebra Terv) sikeresen működik városunkban is.
Május 12-14 között kiemelt ellenőrzést végeznek, valamint tájékoztatást adnak az állampolgároknak a kijelölt...