Gyöngyösön is sokan szeretnének segíteni a szomszédos országban kialakult háborús helyzet miatt bajba kerülteken, ezért megpróbáltuk összeszedni, hogy hol és miket várnak a gyűjtésben résztvevők. Emellett igyekeztünk minél több információt találni arról, hogy választókörzet szerte melyek azok a helyek, ahol várják még az adományokat.
Gyöngyös polgármestere, Hiesz György, pénteken, az orosz-ukrán háború kitörésének másnapján kereste meg levélben a Munkácsi járás vezetőjét, és ajánlotta fel a város tulajdonában lévő szálláshelyeket a háború elől menekülők számára. Az első család vasárnap érkezett, és a következő napokban várhatóan többen követik majd őket. Arra kérik a gyöngyösieket, ne keressék őket, az önkormányzat mindent biztosít a számukra. Az önkormányzat a következő adományokat várja:
tartós élelmiszerek (liszt, cukor, étolaj, konzervek, stb.)
zöldség, gyümölcs,
ásványvíz,
mosószer,
fertőtlenítőszer,
tisztálkódszerek, egészségügyi papír,
kölcsönbe szívesen fogadunk elektromos fűtőberendezést (olajradiátor, hősugárzó)
Az gyöngyösi önkormányzat által a város információs portálján közzétett felhívásukban külön kérik, hogy a listán nem szereplő adományokat ne vigyenek, mert a családoknak másra nincs szükségük. Aki esetleg pénzadománnyal kíván segíteni, az önkormányzat elkülönített számlaszámára utalva megteheti: 12001008-01519125-02700003. Kérik, a közleményben legyen feltüntetve, hogy „Kárpátaljai menekültek”.
Gyűjtés Gyöngyösön és választókörzet szerte
Az adománygyűjtés érdekében politikusok is „mozgósításba” kezdetek, Horváth László és Dudás Róbert országgyűlési képviselők Facebook oldalaikon adtak tájékoztatást, hogy melyek azok a helyek, ahol várják az adományokat.
Eszerint a gyöngyösi képviselői irodában, (Fidesz iroda, Hanisz tér 2.) is várják a felajánlásokat.
Gyöngyösön gyűjtés folyik még a Móricz Zsigmond utca 4. alatt található Jobbik irodában.Dudás Róbert országgyűlési képviselő Facebook oldalán még február 26-án tette közé a felhívást, hogy adománygyűjtésbe kezdtek a határon túli, így a kárpátaljai magyarok és a háború miatt rászorultak megsegítésére. Ők a következőket várják:
– tartós élelmiszer (konzerv, liszt, tészta stb.)
– meleg ruhák, takarók, pokrócok
– alapvető higiéniai eszközök (szappan, toalettpapír, női tisztasági csomagok stb.)
Az MSZP Gyöngyösi Szervezetének Gyöngyös, Fő tér 3. szám alatti irodájában is zajlik adománygyűjtés hétfőtől-péntekig 14 -18 óra között fogadják a felajánlásokat, de igény esetén szombaton is nyitva tartanak. Ezen az elérhetőségen lehet velük egyeztetni: +36301644423.
Elsősorban tartós élelmiszereket és csomagolt készételeket (pl. könnyen nyitható konzerv), tisztálkodószereket, takarókat várnak (ruházatot nem).
Gyöngyösön, a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület is gyűjt adományokat a menekültek számára. (Kapcsolat: Ludányi Andrea, tel: 06208286188)
Horváth László közösségi oldalán a választókörzet több adománygyűjtő pontjáról is tájékoztatott.
Abasáron a helyi karitász csoporttal karöltve az önkormányzat is várja az ukrajnai menekülteknek felajánlott segítséget a helyiektől. Szervezés alatt áll az abasári általános iskola tornatermének, menekültek befogadására alkalmassá tétele, ahol 25-30 fő befogadását tervezik, de a magánszállásadókhoz érkezők kapcsán is egyeztetnek.
Bélapátfalván az iskolában fogadnak adományokat az Ukrajnából menekülők részére. Az adományok elszállításáról az Egri Tankerületi Központ gondoskodik pénteken.
Bükkszéken az önkormányzat épületében, ügyfélfogadási időben lehet a rászorulók részére csomagot leadni, melyet a hétvégén terveznek eljuttatni el a határhoz.
Feldebrőn az önkormányzatnál is leadható adomány, ügyfélfogadási időn kívül is megoldják az átvételt.
Gyöngyössolymoson a Solymos Hagyományőrző egyesület hirdetett adománygyűjtést a menekülő civil emberek javára, itt a művelődési házban gyűjtenek.
Szilvásvárad Község Önkormányzata is gyűjtést szervez Kárpátaljára. Várják a felajánlásokat, elsősorban tartós élelmiszert. A Községházán csütörtökig várják a felajánlásokat, esetlegesen pénzadományt. A segélycsomagot Mező Miklós, Kárpátaljáról származó református lelkész szállítja el hétvégén a határig.
A szilvásváradi általános iskola a tankerület kezdeményezésével egyezően gyűjtést szervez. Csütörtökig kérik az adományok eljuttatását az általános iskolába, pénteken szállítják tovább az összegyűjtött segélycsomagot.
Markazon az önkormányzat szervezésében a könyvtárban várják az adományokat hétfőtől-péntekig. (06704785976)
Mátraballán a Pétervásárai Szent Márton Karitász csoport gyűjtését segítve szervezett meg adománygyűjtést a hivatalban. A héten minden nap gyűjtik az adományokat, amit eljuttatnak Pétervásárára.
Gyöngyöstarjánban is az önkormányzat szervezi az adománygyűjtést a volt IKSZT épületében hétfőtől szombatig, szintén gondoskodnak segélyszervezetekhez történő eljuttatásról. (06703889475)
Mátraderecskére 10 menekült érkezett, szállásukról és ellátásukról gondoskodik az önkormányzat, de örömmel fogadnak minden segítséget.
A Recskért Hórukk Egyesület kedden indul a határra. Segítőik helyben készítik a szendvicseket és osztják szét az adományokat. Egész nap ott tartózkodnak, autóval viszik két városba azokat, akik nem tudnak tovább menni. Pénzbeli adománnyal is lehet segíteni az egyesület munkáját.
A recski önkormányzat a kialakult Kárpátaljai helyzetre való tekintettel március 3-án humanitárius segítséget nyújt a testvértelepülésükön.
A Detk Jövője Egyesület az ukrajnai menekültek számára tisztálkodószereket és tartós élelmiszereket fog elszállítani első körben, melynek várható ideje március 7-e. A detki Faluházban lehet leadni az adományokat, ha lehet kiporciózva, kis csomagokban reggel 8:00-tól 16:00-ig.
Sirok önkormányzata a menekültek számára adománygyűjtést szervez. Folyamatosan egyeztetnek a Karitász vezetőségével, az adakozás munkaidőben, vagy telefonon történő egyeztetés után a művelődési házban lehetséges.
Ezeken kívül információnk van még arról, hogy Gyöngyöspata Város Önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyöngyöspatai munkatársai is közös adománygyűjtést szerveztek. A gyűjtés helyszínei:
Önkormányzat részéről: Polgármesteri Hivatal, Fő út 65.