Kezdőlap A nap képe Gyöngyös: az elmúlt hónapok fejlesztései, felújításai

Gyöngyös: az elmúlt hónapok fejlesztései, felújításai

1196
0
Fotó / Gyöngyösi TV

Az év vége felé tartva, amolyan összegzésként, csokorba szedtük az elmúlt hónapok várost érintő fejlesztéseit, melyek közül vannak most induló, folyamatban lévő és már befejezett beruházások egyaránt.

Régóta várt állami fejlesztés

Utóbbira példa a Gyöngyös életében régóta várt állami útfejlesztés. Bár sokak szerint a többi állami kezelésű utak (mint például a Petőfi, Kossuth) rosszabb állapotban vannak, de kétség kívül nagy öröm a város lakóinak, és a nyugati elkerülő út hiányában erre közlekedő Mátrába igyekvőknek, a 24-es út városi szakaszának felújítása. A projekt során a kivitelező négy helyen épített ki új jelzőlámpás csomópontot, így a főút belvárosi szakaszán összesen kilenc helyen irányítják közlekedési lámpák a forgalmat. A tervek szerint hamarosan a város többi elhanyagolt állami kezelésű útja is meg fog újulni. A város lakói által régóta várt fejlesztések már nagyon időszerűek, hiszen a fent említett Kossuth vagy Petőfi utcákon végighaladni jelenleg – finoman fogalmazva – „nem nagy élmény”.

A 24-es út felújításához kapcsolódó városi tulajdonú utak és járdák felújításába, javításába az önkormányzat is beszállt, összesen 22 millió forintnyi forrással. Ebből akadálymentesített gyalogátkelők kialakítása, járdák javítása és 80 db aknafedlap cseréje valósult meg.

Az önkormányzat keresi a forrásokat

Mivel az önkormányzatok finanszírozása feladatalapú rendszerben történik, Gyöngyös összköltségvetése nagyrészt a különböző feladatok elvégzésére megy el. Ezekre az állam biztosít célzott, normatív támogatásokat, emellett az önkormányzat saját bevételeiből gazdálkodva tud fejlesztéseket, illetve különböző nem kötelező feladatokat finanszírozni.

Utóbbira példa a kultúra, a sport és a civil szféra támogatása, de saját bevételekből valósulnak meg út, járda, játszótér és egyéb infrastrukturális fejlesztések is. Az elmúlt években az önkormányzatok saját bevételeinek nagy része kormányzati döntéseknek köszönhetően az állam kasszájába vándorolt, minél kiszolgáltatottabbá téve a helyhatóságokat az országgyűlési képviselőknek. Ez a változás különösen nem kedvezett Gyöngyösnek, hiszen állami támogatás az elmúlt években alig érkezett a városban. Az önkormányzat saját bevételeinek csökkenése miatt tehát még fontosabbá vált az európai uniós támogatások elnyerése. Az elmúlt időszakban három olyan fejlesztés is indult, melyeket volumenüknél fogva, uniós támogatás nélkül biztosan nem tudná megvalósítani a város.

Ipari park bővítése

Közel 700 millió forintból létesül új ipari terület Gyöngyösön. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg Európai Uniós támogatással. Az új ipari terület nem csak új cégek betelepülésére ad majd lehetőséget, de a megvalósításával elindulhat az úgynevezett déli elkerülő út teljes kiépítése is, amely így az Atkári utat köti majd össze a Karácsondi úttal, ezzel pedig jelentősen csökkenhet a Gyöngyösön áthaladó forgalom. A beruházás során megépül egy közel egykilométeres bekötő út a hozzá kapcsolódó gyalogos forgalmat biztosító járdával, megvalósul a beruházással érintett Külső-Mérges-patak medrének a rendezése, illetve egy azon átívelő mintegy 8 méter széles híd építése, amely az új ipari terület megközelítését biztosítja majd.

Kép forrása: gyongyos.hu

Haller-Berényi-Orczy kastély

Elindult a Petőfi úton lévő Haller-Berényi-Orczy kastély rekonstrukciója, melynek állapota az elmúlt évtizedek során folyamatosan romlott, felújítás pedig nem történt. A kastély felújítását is magában foglaló szociális városrehabilitációra még az előző Európai Uniós ciklusban beadott sikeres pályázat révén nyílt lehetőség, melynek tartalmi elemei között szerepelt a már megvalósult Vargák tere, Sárosi és Szép utcák felújítása, közművesítése, út, -járda, -közvilágítás kiépítése (erről később is szó esik).

Itt még csak folyamatban volt a Vargák tere fejlesztése

Szintén a projekt tartalmi eleme egy közel 70 millió forintos beruházás, mely során megvalósul a Szép utcában található bérlakások felújítása, illetve a Fuvaros utcában már meglévő „Máltai ház” mellett, egy önkormányzati tulajdonú területen újabb közösségi ház megépítése. Az uniós projekt révén jelentős felújításon esik át a Haller-Berényi –Orczy kastély, amely a Petőfi út 32-34 szám alatt található Gyöngyös legrégebbi főúri kastélya, és az 1700-as évek közepén a Haller család révén épült meg, majd házasságok során vált érdekeltté a Berényi, majd Orczy család is.

Az épületegyüttes déli szárnya jelenleg állami tulajdon, így a most megvalósuló felújítás azt a részt nem érinti. Hiesz György polgármester a beruházás projektnyitó kiemelte, hogy

a kastély felújítás, az elnyert pályázatot követően 3-4 évig vegetált, ám a jelenlegi Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. emberfeletti munkájának köszönhetően végre célba ért és elindulhat a munka.

A közel 351 millió forintból megvalósuló projekt során Gyöngyös egy gyönyörűen felújított épületet kap, amelyben hat bérlakás és közösségi helyiségek kerülnek kialakításra, amelyek nyugdíjas -, civil szervezeteknek és kulturális egyesületeknek ad majd otthont.

„Aktív Ház”

Több mint 600 millió forint pályázati forrásból egy többfunkciós „Aktív Ház” épül az egykori laktanya területén. A csaknem 1200 négyzetméteren megvalósuló sport és szabadidőközpont kialakításán túl, a környező területeket is rehabilitálják, utak épülnek és újulnak meg, valamint az ingatlant körül vevő területek parkosítása is megtörténik. A projekt célja, hogy a jelenleg kihasználatlan ingatlant a térség sportdiplomáciai, rekreációs és szabadidőközpontjává tegye. Az ingatlanban a felújítás során küzdősportok folytatására alkalmas edzőtermeket, öltözőket, vizesblokkokat, egy száz fő befogadására alkalmas konferenciatermet büfé helységgel és sporttörténeti múzeumot alakítanak ki, illetve sportorvosi rendelőt és rekreációs kezelő helységeket hoznak létre. Itt a tervek szerint nem csak a sportolók rehabilitációja, kezelése valósul meg, de lakossági kezelésekre is sor kerülhet. A projekt során megépül a Bethlen Gábor-Gábor Áron utcákat összekötő útszakasz és járda, a Bethlen Gábor- és a Honvéd utcát összekötő útszakasz és járda, valamint a felújítandó épület mögött található Aktív Ház utca és járda is, ahol parkolók is kialakításra kerülnek. Megtörténik a projektben a közvilágítás és a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, a környező területek parkosítása. A beruházás a tervek szerint a jövő nyár végére, ősz elejére készülhet el.

A város körzeteiben is folynak fejlesztések.

1-es számú körzet (Faragó Tamás, Ellenzéki Összefogás, Jobbik)

Az 1-es számú körzetben, Mátrafüreden, harminckilenc férőhelyes gyeprácsos parkoló épült. A mintegy 30 millió forintos beruházást Gyöngyös önkormányzata finanszírozta. Nagy szükség volt az új parkolókra, hiszen a turizmus révén a terhelt időszakokban rengeteg autó fordul meg a településrészen. Erre a problémára szeretett volna megoldást találni a részönkormányzat – tájékoztatta a Gyöngyösi TV-t Faragó Tamás önkormányzati képviselő, aki hozzátette: a beruházás érdekében sajnos több mint tíz fát ki kellett vágni, ám az öreg lombhullatók helyett azóta újakat ültettek.

Ezen túl a Szent János Kápolna környezetében is ültettek további 40 db fát. A körzet fejlesztésére fordítható önkormányzati keretből a képviselő 300 ezer forintot különített el virágos ládákra és egymillió forintból egy járdaszakasz is megújul. Zajlik az Öreg néne őzikéje tematikájú játszótér kialakítása is Mátrafüreden, a 95 millió forintos beruházás jövőre fog elkészülni.

Az egyik elem látványterve. Kép forrása: gyongyos.hu

A farkasmályi támfal vízelvezetése is megoldódott, az e célra szánt eredeti 11,5 millió forintos beruházáshoz még kétmillió forint pluszforrást biztosított Gyöngyös önkormányzata. A beruházás keretében 150 méteren építették újjá a vízelvezető árkot, valamint tereprendezést és kerítéstelepítést is végeztek.

A jobbikos képviselőhöz tartozó körzetben további fejlesztések is megvalósulnak. A Felsővárosban önkormányzati keretből újult meg a Kinizsi-téri sétány és a Szív utca egyik járdaszakasza, emellett közterületek takarítására és virágos ládák beszerzésére is sor kerül. A Felsővárosban főként ősszel okoz gondot az árkok tisztán tartása, amire a képviselő most 200 ezer forintot különített el. Emellett a rendelkezésre álló keretből további 500 ezer forintot ajánlott fel a képviselő a gyepmesteri telep fejlesztésére.

2-es számú körzet (Kévés Tamás, Ellenzéki Összefogás, Jobbik)

A körzet képviselője Kévés Tamás, aki egyben a város alpolgármestere is. A körzetben nemrég mintegy 70 millió forintból újult meg a Vargák tere és környéke. A beruházáshoz 47 millió forintos támogatást kapott az önkormányzat az Európai Uniótól. A térfelújítás az északnyugati városrész rehabilitációját célzó beruházás keretében valósult meg, melynek folytatása a most elindult közel félmilliárdos projekt, bérlakás-felújításokkal, közösségi ház kialakításával és a Petőfi utcában álló Berényi-Haller kastély helyreállításával. Közel 3,9 millió forint önkormányzati forrásból épült egy 10 férőhelyes parkoló Gyöngyösön a Sziget utcában. Korábban is parkolásra használták a zöldterületet, ám ezentúl rendezett, gyeprácsos parkolóhelyek állnak rendelkezésére az ott lakók és arra közlekedők számára. További ötmillió forintból járdaépítés, faültetés és kamerabeszerzés valósul meg.

A 3-as számú körzetben sem állt meg az élet.

Folytatódtak a körzet nemrég elhunyt MSZP-s önkormányzati képviselőjének, Tóth Szabolcsnak a kezdeményezési is. Feladatait jelenleg a városrész korábbi képviselője, Sári István látja el. Csapadékvíz-elvezetés a garázssoron, új gyalogátkelő az óvodánál és forgalomcsillapító eszközök az Aranysas utcában.

A biztonságosabb közlekedés érdekében az Aranysas utca és a Harrer Ferenc utca kereszteződésénél forgalomcsillapító eszközöket telepítenek majd, miután az ott élőktől több panasz is érkezett, hogy az autósok nem a megengedett sebességgel közlekednek. A probléma kezelésére az önkormányzat hosszú távú megoldást szeretne, ezért az Aranysas és a Harrer utca kereszteződésébe egy körforgalom épül majd. Ennek tervei már elkészültek, a jelentős költséget igénylő beruházás megvalósítása azonban még várat magára. Az elképzelések szerint – a város költségvetésének függvényében – jövőre számíthatnak a lakók a körforgalom megépítésére.

Szintén a jövőre megvalósítandó tervek között szerepel a Kócsag úton egy új gyalogátkelőhely felfestése a Cinke-közi lépcső irányába, ez a beruházás is engedélyköteles, hiszen érinti a közvilágítást, valamint egyéb műszaki beavatkozásokat is igényel. Az ehhez szükséges tervek elkészítése már elkezdődött. Emellett más forrásból megoldódik a Gólya úti garázssor vízelvezetése is.

4-es számú körzet (Dr. Ördög István, Városom Szeretlek Egyesület-Fidesz-KDNP)

Dr. Ördög Istvánhoz tartozó körzetben, több utcában járdaszakaszok újulnak meg. A Huszár és a Vachott Sándor utca közötti közben aszfaltozás és egy, jelenleg szemetes rész lekerítése is a tervek között szerepel. A Bartók Béla utcában, a Puskin utcában, a Deák Ferenc utcában és a Szent Gellértben utcában, 4 millió, négyszázezer forintból újulnak meg járdaszakaszok. A képviselő a Gyöngyösi TV-nek elmondta, hogy több helyen, köztük Vármegyeház tér melletti parkolónál is gyakran hagynak illegális hulladékot. Ördög István hozzátette,

szerinte ez mindenhol probléma, és plusz szemetesek kihelyezése sem jelentene megoldást.

Abban bízik, hogy a „Szomszédom a felügyelő” programban a körzeti rendész sokat tud majd segíteni a felderítésben és a megelőzésben.

5-ös számú körzet (Percze László, Ellenzéki Összefogás, MSZP)

Parkgondozás, járdaépítés, új gyeprácsos parkolók kialakítása szerepel az ötös körzet fejlesztési tervében, az ősszel a körzetekre megszavazott plusz ötmillió forintos keretből. A körzetben bővítik a térfigyelő kamerák számát, valamint a Dobó úton lévő sportpályára is kerül egy kosárpalánk. A jövő évi tervek között szerepel a Városkert út 9. mögötti gyeprácsos parkolóhoz vezető járda kiépítése, amely a megközelíthetőséget könnyíti majd meg, illetve, további 8-10 férőhelyes gyeprácsos parkolót is kialakítanának. Ennek a tervezési folyamata elkezdődött, a megvalósítása a jövő évre fog áthúzódni, illetve szintén jövő évi feladat lesz az Ady téren egy ivókút létesítése. A Búza utca 2-4. számnál egyes fákat ki kell vágni, viszont ezek helyére majd új facsemeték kerülnek, itt is parkrendezéssel, növényzettelepítéssel kapcsolatos munkákat fognak elvégezni.

6-os számú körzet (Ferenczy Tamás, Ellenzéki Összefogás, Jobbik)

Összesen 275 600 000 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével

újult meg és bővült a Jeruzsálem úti bölcsőde és óvoda.

A projekt keretében új bölcsödét építettek, az óvoda pedig energetikai hatékonyság célú felújításon esett át a Széchenyi 2020 program keretében. A fejlesztés miatt az udvar területét megnövelik, mellette pedig megszűnnek a parkolók, amiket több helyen is pótolnak. Mivel a cél az, hogy a közeli három gyermekintézményt egy nevelési, oktatási központként lehessen megközelíteni, a tervek szerint még az idén forgalmirend-változások is életbe lépnek.

A körzetben egy 10 férőhelyes parkolón kívül az Országút utca folytatásában egy további 11 férőhelyes parkolót is kialakítanak, mivel azonban túl szűk az utca, egyirányúsítják ezt a szakaszt. De nem csak itt lép életbe forgalomkorlátozás. Az Arany János Általános Iskola bejáratánál a jelenleg egyirányú úton később mindkét irányban lehet közlekedni, így itt is megszűnik a parkolási lehetőség. Mivel ez egy sűrűn lakott terület, a körzetben a jövő évben további parkolókat alakítanak ki.

7-es számú körzet (Besze Andrea, Ellenzéki Összefogás, Jobbik)

Járda- és kerítésfelújítást hajtanak végre a temetőnél a Püspöki úton. Emellett szintén ezen a szakaszon szemétgyűjtő edényeket helyeznek ki. Besze Andrea a Gyöngyösi TV-nek elmondta,

idén számos fejlesztés megvalósult a körzetben,

többek között a Kócsag utcai parkolót gyeprácsossá alakították, valamint a Warga László utcában épült egy 26 férőhelyes parkoló. Egyelőre ez is makadám lesz, de később gyeprácsossá szeretnék alakítani. Hozzátette, jövőbeni tervek között szerepel a Püspöki út páros oldali járdaszakaszának felújítása, valamint a Ringsted úti focipálya fejlesztése.

8-as számú körzet (Dr. Szén Gabriella, Ellenzéki Összefogás, DK)

Nyáron a Pesti u. 1-9 körívszűkítési munkálatai zajlottak. Nemrégiben pedig 7 új, gyeprácsos parkoló épült a Pesti út 21-29. szám előtt. A csaknem 3 millió forintos beruházást az önkormányzat a város idei költségvetéséből finanszírozta. A tervek szerint ezzel nem ér véget a lakótelepen a parkolóépítés. Az elképzelések szerint a fejlesztés jövőre a Pesti úton egy másik háztömb előtt folytatódik. Az ehhez szükséges tervek már elkészültek, és az előírt engedélyekkel is rendelkezik az önkormányzat.

Idén majdnem teljes hosszában megújult az Angyal utca,

melynek legkritikusabb szakaszát még a nyáron újra aszfaltozták és újra szegélyezték. A gyöngyösi képviselő-testület október eleji döntésének következtében lett lehetőség arra, hogy az Angyal utcában tovább folytatódjon a helyreállítás. Ahogyan a Gyulai Pál és a Vörösmarty utca közti 100 méteres rész korszerűsítését, úgy a még javításra váró útszakasz költségeit is a város költségvetéséből fedezik. A rendelkezésre állt plusz 5 millió forintból a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződéséig újulhatott meg az Angyal utca, mintegy 100 méteres szakaszon. A fennmaradó, Bajcsy-Zsilinszky utcától a Pesti útig tartó félköríves szakasz korszerűsítésére remélhetőleg jövőre lehet lehetőség.

9-es számú körzet (Dr. Végh Attila, Ellenzéki Összefogás, MSZP)

Közel 6 millió forintból épült egy tizenegy férőhelyes parkoló a Hadnagy utcában. A körzetben a jövő évben a Bajcsy-Zsilinszky utcában folytatódik a parkolóbővítés. Ehhez a tervek már elkészültek. A körzetben a Verseny és a Hertelendy utca kereszteződésénél lenne szükség még új parkolókra, az ehhez szükséges tervek várhatóan jövőre készülnek el.

Több mint ötmillió forintos beruházással elkészült az új csapadékvíz-elvezető árok a Szabadság utcában.

Az eddig mély, szinte balesetveszélyes meder tisztán tartása nem volt könnyű, ezért is volt fontos a fejlesztés.

A 9-es körzetben eddig is okozott problémát a csapadékvíz kezelése, két éve például 450 millió forintot fordítottak a munkálatokra, a Szabadság utca után pedig a Lehel utcában is terveznek hasonló munkákat.

10-es számú körzet (Bárdosné Kocsis Éva, Városom Szeretlek Egyesület-Fidesz-KDNP)

Csapadékvíz-elvezetés, padcsere, a szemétgyűjtő edények számának bővítése és a közvilágítás fejlesztése szerepel annak a beruházásnak az elemei között, amit a 10-es számú körzetben hajtanak végre, abból az ötmillió forintos keretből, amit minden körzet fejlesztésre fordíthat. Bárdosné Kocsis Éva, a körzet képviselője a tavalyról áthozott képviselői keretéből a karácsonyi díszvilágítást szeretné fejleszteni.

A képviselőnek a jövőre nézve is vannak már tervei:

az Ifjúság úti betonos pályán szeretne labdafogó hálót felszereltetni. Emellett a közbiztonság javítása érdekében és az illegális szemétlerakókkal szemben térfigyelő kamerákat szeretne kihelyezni a városrész több pontján, főként a Kenyérgyár úti garázssoron, hiszen nagy munkát fektettek abba, hogy megtisztuljon ez a terület. A körzetet érintően ősszel képviselő-testületi döntés született az Olimpia úti orvosi rendelők felújításáról is.

Körzeten átnyúló fejlesztések, felújítások

Vannak olyan körzeteken átnyúló munkák, melyek az egész várost érintik. Ilyen például az utak karbantartása. Gyöngyösön vannak állami és önkormányzati kezelés utak. Kátyúzásra és egyéb burkolatjavításra a tavalyihoz képest az idén nyolcmillió forinttal költöttek többet Gyöngyösön.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is több ütemre bontva zajlott a belterületi utcák helyreállítása, melynek során csaknem 800 négyzetméteren történt kátyúzás, és több mint 700 négyzetméteren volt szükség burkolatjavításra. Ilyen volt például a padkajavítás, a rácsos víznyelő újra aszfaltozása vagy a feljárók pótlása. Az önkormányzat költségvetéséből a város által kezelt utak állapotának javítására Gyöngyösön 33 millió, Mátrafüreden pedig 4 és fél millió forint jutott. A karbantartás indokolt esetben kisebb beavatkozásokkal, például hideg aszfaltos kátyúzással december végéig még folytatódik. Jövő év januárjától pedig a 2022-es költségvetés elfogadásáig sürgősségi feladatok ellátására lesz lehetőség. A Mátrába vezető 24-es út mellett több olyan útszakasz is van a városban, melyet nem az önkormányzat, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tart karban. Egyebek között ilyen a Kossuth, a Vachott Sándor, a Petőfi, az Egri út egy része, a 24-es és a 3-as számú főút.

Wifi pontok

Infrastrukturális fejlesztést keretében létesült városszerte 17 wifi pont. A projektet az Európai Unió 15 ezer euróval, Gyöngyös önkormányzata pedig mintegy másfél millió forinttal támogatta.

Közvilágítás

A képviselő-testület egy őszi döntése tovább korszerűsítik a közvilágítást.

Városnév-felirat

A címer és a logó színei köszönnek vissza azon a turisztikai feliraton, melyet a belvárosban helyeznek el. Az óriás betűkből készülő városnév-feliratot a Szent Bertalan-templom és a zeneiskola között helyezik majd el.

A Felsővárosi Temetőt érintő fejlesztés

Újabb urnafal épül a Felsővárosi Temetőben. Az elmúlt két évben összesen 80 db urnahely épült, most pedig ez további 40 db hellyel bővül. A 3. ütemben a Felsővárosi Temetőben megvalósuló fejlesztés bruttó 5.900.000 Ft-ból valósul meg, melyben az urnafal mellett, létesült egy kegyeleti asztal, megépül az alaptest, díszburkolatos járda, megtörténik a növényzet telepítése, tereprendezés és padok kihelyezése.

Röviden ennyi. A szépet és a jót látva azért tény, hogy a városban továbbra is sok ingatlan, út és járda várja, hogy megújulhasson. A nagy kérdés az, hogy mire jut, mire marad, mihez érkezik majd pénz a jövőben?

 

J.P.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét