Kezdőlap Gyöngyös és Heves megye Gyöngyös: csavarhúzó is előkerült a vita során

Gyöngyös: csavarhúzó is előkerült a vita során

346
0
Képünk csak illusztráció. Fotó / police.hu

Egy gyöngyösi férfi ellen indult eljárás.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően néhány órán belül elfogtak és kihallgattak egy helyi lakost, akit garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetésével gyanúsítanak.

Az 50 éves férfi október 20-án reggel a város egyik közintézményébe ment, és a korábbi sérelmei miatt egy ott dolgozó férfival kiabált, fenyegette, majd a kocsijából elővett egy csavarhúzót és azzal akarta őt megsebesíteni. A rendész ezt észlelve közbelépett és elvette F. Csabától a szerszámot, majd le is kellett fognia, miután a haragosát elkezdte bántalmazni. A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett. A nyomozók továbbá lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt – számolt be róla a police.hu.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét