Kezdőlap Gyöngyös és Heves megye Sokan szurkoltak a válogatottnak a Mátra Művelődési Központ előtt

Sokan szurkoltak a válogatottnak a Mátra Művelődési Központ előtt

587
0
A sikerre éhes gyöngyösi szurkolók.

A Mátra Művelődési Központ előtt, rendkívül hangulatosan kialakított környezetben, egy háromszor hét méteres LED-falon tekinthetik meg az EB meccseit a focikedvelők.

A háromszor hét méteres LED-fal.

Tegnap a magyar válogatott a Puskás Arénában fogadta a címvédő portugálokat. A meccset hatalmas érdeklődés követte, így Művelődési Központ előtti “miniarénában” is sokan szurkoltak a magyaroknak. A sikerre éhez nézőknek sajnos most nem volt okuk az ünneplésre, ugyanis a válogatott három nullára kikapott. Azt azonban elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy egy döntetlen azért megérdemeltek volna a fiúk.

A helyszínt illetően a szervezők nagyon kitettek magukért. A téren nem csak a mérkőzéseket lehet megtekinteni, hanem különböző kísérő programokkal is várják az érdeklődőket.

A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat, büntető rúgó versenyt és PlayStation bajnokságot is tartanak a hölgyeket pedig például levendulás kézműves foglalkozással várják. Hűtött italok, akusztikus koncertek, pódiumbeszélgetések teszik még élvezhetőbbé a helyszíni szurkolást. Válik István, a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ rendezvényszervezője tegnap a teqball kipróbálásának lehetőségére is felhívta a kilátogatók figyelmét.

A pandémia miatti bezártság után igazi felüdülés kilátogatni a helyszínre, ahol a jó hangulat garantált.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét