Több, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban érettségiző diák is aggódik a múlt heti emelt szintű angol érettségi eredményi miatt – állítja a Népszava.
A lap értesülése szerint nem volt elég minőségi hangtechnikai eszköz a gyöngyösi gimnáziumban, ezért a vizsgaszervezők a hallás utáni szövegértés feladatokhoz kapcsolódó hanganyagot nem számítógépen, digitális magnón vagy interaktív táblákon, hanem a régi iskolarádiós hangszórókon keresztül játsszák le a vizsgázóknak.
Ez oda vezetett, hogy néhány teremben alig lehetett érteni a feladatok megoldásához szükséges hangfelvételt.
– Nekem a hallás utáni szövegértés volt a legnagyobb erősségem, de mivel recsegett a hangosbemondó és nem tudtuk megfelelően leírni a válaszokat, örülök, ha 60-65 százalékosra sikerül ez a rész. Attól tartok, ez a továbbtanulásomra is hatással lehet, 20-25 pontot biztos, hogy veszítek emiatt
– nyilatkozta a Népszavának egy érintett diák. Elmondta azt is, rajta kívül még három diáktársa tette szóvá, hogy úgy érzik, rosszul sikerült a vizsgájuk a hangot torzítva lejátszó hangszórók miatt.
A diák állítása szerint még aznap délután felhívta az Oktatási Hivatalt és a Heves Megyei Kormányhivatalt is, de azt mondták neki, a vizsgát követő két órán belül kellett volna panaszt tennie, így már nem tudnak mit tenni. A diák állítja, a vizsgák előtt nem tájékoztatták őket arról, panasz esetén mit kell tenni, így nem tudta, hogy panasztételre ilyen rövid idő áll rendelkezésére.
A Népszavának nyilatkozott egy tanárnő is, akitől megtudták, a hangszórós megoldás mögött az állhat, hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebb vizsgázó lehet egy helyiségben, viszont nem volt annyi osztályterem, ahol jobb minőségű hanglejátszó eszközöket lehetett volna használni. Az iskolarádiós hangszórók viszont szinte minden teremben ott vannak. A lap érdeklődött az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi), hogy megtudják, valóban nincs már mit tenni, ha egyes diákok önhibájukon kívül – jelen esetben az iskola technikai hiányosságai miatt – nem tudták legjobb tudásuknak megfelelően teljesíteni az érettségi feladatot, és ezt nem jelezték a vizsgát követő két órában? Az Emmi válaszában felidézte a két órás szabályt, hozzátéve: a határidő elmulasztása jogvesztő következménnyel jár.
Ugyanakkor közölték, a cikkben is említett konkrét ügy kivizsgálása a Heves Megyei Kormányhivatalban folyamatban van.
A lap megkeresésére a kormányhivatal azt a tájékoztatást adta, hogy a fenti panaszt annak ellenére kivizsgálják, hogy azt határidőn túl adták be. A vizsgálat maximum öt munkanapig tarthat, majd a hivatal javaslata alapján az érintett iskola igazgatójának kell – szükség esetén – megtennie a vizsga további menetével kapcsolatos intézkedéseket.