Kezdőlap Gazdaság KSH: 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak februárban

KSH: 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak februárban

745
0
Egyre többen vannak, aki alig képesek lépést tartani az áremelkedéssel. Fotó / Röhrig Dániel, Népszava

Drágulás, drágulás és drágulás. Ez a fogalom az elmúlt hónapokban a mindennapi élet részévé vált. Sokak pénztárcája már egyre nehezebben tartja a lépést az egekbe szökő árakkal. Sok vállalkozás jutott komoly bajba, és rengetegen vannak, akik egyre elégedetlenebbek a kormány válságkezelésével.

Februárban 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek – jelentette be kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárban az átlagosnál jobban nőttek az élelmiszerárak, 3,4 százalékkal, a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak, az üzemanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Képünk csak illusztráció, forrása: autonavigator.hu

Az élelmiszerek között az étolaj ára 25,1 százalékkal, a cukoré 9,9, a liszté 7,1 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek, mint a burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen 5,8 százalékkal drágultak, ám ezen belül a gyümölcsök 17,3 százalékkal többe kerültek. Némi öröm, hogy a sertéshús ára 7,3, a baromfihúsé 0,6 százalékkal csökkent.

Képünk illusztráció
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava

Aki nem magának főz, az is érezheti a drágulást, hiszen a munkahelyi étkezés költsége is emelkedett 8 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9, ezen belül a szeszes italok 3,0 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek inflációja a januári 3,1 százalékról 3,8 százalékra ugrott, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal kellett többet fizetni, de a kerékpárok ára is 9,0 százalékkal emelkedett.

Lassan a jegybanknak is lépnie kell az infláció megállítása érdekében, hiszen elvileg az elsődleges feladata az árstabilitás elérése lenne. A növekvő inflációs nyomás gyengíti a forintot is, az elmúlt napokban az euró ára már 368 forint közelébe is emelkedett. A keddi reggeli adatközlés nem rázta meg a pénzpiacokat, az euróval 367 forinttal kereskedtek, ami a reggeli 367,75-höz képest némi erősödés.

Nagy kérdés tehát, hogy reagál a jegybank a gyorsuló inflációra.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét