Köszönetnyilvánítással kezdi hétfői Facebook posztját Kévés Tamás, Gyöngyös jobbikos alpolgármestere és a 2. sz. körzet önkormányzati képviselője.
Köszönetnyilvánítását a gyöngyösi városrendészeknek, illetve a gyöngyösi és a mátrafüredi polgárőröknek címezte, akik a múlt hét végén tevékenyen részt vettek a Mátrába tóduló autósforgalom koordinálásában.
Az alpolgármester bejegyzésében utal a gyöngyösi rendőrség helyzetére, akik szerinte komoly létszámhiánnyal küzdhetnek, mivel a hétvégi forgalomirányító akcióhoz egyetlen egy fő rendőrt nem tudtak biztosítani.
Kévés Tamást ígérete alapján levélben fordul a helyi rendőrkapitányhoz, a megyei rendőr főkapitányhoz, a belügyminisztériumhoz, illetve Horváth Lászlóhoz. Az alpolgármestert az ügyben a városi televízió is megkereste, aki a riportot ismét köszönetnyilvánítással kezdte:
A legnagyobb köszönet a polgárőreinknek, akik ezt mind szabadidejükben teszik meg, és a városrendészetnek, amit az önkormányzat tart fenn ebből a szűkös büdzséből, ami most van, tehát én azt gondolom, hogy nem tudunk több állami feladatot a rendőrségtől átvenni, ami a város és az itt lakók érdekeit szolgálja – mondta.
Kévés Tamás abban bízik, hogy mivel az ország minden részéről érkeznek turisták a Mátrába, a Belügyminisztérium segíteni fog, a fennálló problémáról pedig a térség országgyűlési képviselőjét is tájékoztatni fogják. Az alpolgármester szerint a megoldás más ügyben is, mint a közbiztonság nagyobb mértékű javulása, ellenőrzések gyakoribbá tétele érdekében az lenne, ha több rendőr dolgozna a városban.
Itt óriási probléma van a rendőrség állományával és szeretném azt elmondani, hogy nem a jelenlegi állomány problémája ez, hisz mindenki, aki itt dolgozik, erőn felül teljesít, mert a 24 óra neki is 24 órából áll nem 48-ból, itt gyakorlatilag az vehető észre, hogy kevés az állomány, kevés a rendőr Gyöngyösön. – véli az alpolgármester.
A témában készült összeállítás megtekinthető a Gyöngyösi Tv Aktuális című hírműsorában.