Pár hete, Dudás Róbert, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a Kálváriaparti Általános Iskola ügyében szólalt fel a parlamentben. A képviselő akkor arra kérte a kormányt, hogy vizsgálja meg az intézmény helyzetét és mihamarabb, közösen találjanak megoldást a problémák megoldására. Korszerűsítést sürgetett és most a válasz is megérkezett a minisztériumtól.

Dudás Róbert azonban úgy érzi, kérdésére nem kapott érdemi választ. A minisztérium többek között arról ír, hogy az elmúlt egy évtized során milyen felújítások történtek az iskolában, valamint, hogy mennyi támogatást kaptak mostanáig.
Nem csak a kérdésem nem erre vonatkozott, de én azt gondolom, hogy a stílus is teljesen más volt, amiben én kérdeztem őket. Én azt mondtam, hogy nem felelőst keresek, hanem megoldást. Ha azt vizslatjuk és vizsgáljuk, hogy az elmúlt évtizedekben – hiszen ennél az iskolánál az elmúlt 38 évet kellene vizsgálni – mely kormánynak, mely városvezetésnek mit kellett volna megtenni, akkor elindítunk egy több évig tartó párbeszédet, de az iskola nem lesz felújítva. – mondta Dudás Róbert, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a Gyöngyösi Tv-nek.
A kormány válaszában az is szerepel, hogy a fűtésrendszer felújítása megtörtént, valamint, hogy a megfelelő feltételek biztosítva vannak a tanulók és az oktatók számára. Dudás Róbert szerint ez nem igaz. Ő nemrégiben látogatott az intézménybe és ott rossz körülményekkel és elavult eszközökkel találkozott, így szerinte az iskola felújítása nem tűr halasztást. A képviselő az üggyel kapcsolatban további lépéseket tesz.
A mai napon írásban fordulok újra a minisztériumhoz, valamint a tankerület vezetéséhez is, hogy jöjjenek ki a helyszínre, nézzék meg és közösen alakítsanak ki egy olyan álláspontot, ami arra vonatkozik, hogy mikor indul el egy teljes korszerűsítés. Valamint, hogy a közel 500 gyermek oktatása biztosítva legyen, mindemellett az oktatás biztonságban tudjon működni. – mondta az országgyűlési képviselő.
Dudás Róbert szerint fontos volna, hogy a döntéshozók személyesen lássák az iskola állapotát, hogy szembesülhessenek azzal, hogy a problémára megoldást kell találni.