Kezdőlap A nap képe Áder János Mátrai Erőművel kapcsolatos kijelentése a frászt hozta a környékre

Áder János Mátrai Erőművel kapcsolatos kijelentése a frászt hozta a környékre

155
0
A kép forrása: Urbán Tamás / FORTEPAN

Tegnap, a köztársasági elnök kijelentésének köszönhetően felbolydult a térség. Történt ugyanis, hogy Áder János köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériuma által idén ötödik alkalommal meghirdetett fenntarthatósági témahét online nyitórendezvényén kijelentette, hogy “Magyarország bezárja az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet”.

Ezt követően több, a kormányhoz köthető médium is tényként hozta le a hírt. A zavarodottságot és bizonytalanságot jól tükrözi, hogy a hír hatására Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a következő mondatot posztolta Facebook oldalán:

A Mátrai Erőmű stratégiai fontosságú: nem bezárni kell, hanem modernizálni, és az ott dolgozók munkahelyét megvédeni.”

Ezt követően azonban, a Gyöngyösi Televízió kérdéseire, a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága közleményben cáfolta a Mátrai Erőmű bezárásáról megjelent sajtóhíreket.

A helyi televízió által feltett, az erőmű bezárásával kapcsolatos kérdésekre érkező közleményben már úgy fogalmaztak, hogy ”a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében az erőművi szénégetést befejezzük. De nem jelenti azt, hogy a gyöngyösi embereknek munkát adó vállalat megszűnik létezni. Az átalakítás célja a tiszta energiatermelés lehetőségének kialakítása, és ennek része a munkahelyek számának megőrzése.”

A televízió megkeresésére már Horváth László is másként reagált, elmondta, csupán rossz szövegkörnyezetben volt megfogalmazva az üzenet, az erőmű nem zár be, sőt a fejlesztése a legfőbb cél.

Az ország biztonságos energiaellátása az ma elképzelhetetlen a Mátrai Erőmű nélkül és pótolhatatlan lenne az erőmű. Úgy gondolom, hogy az erőmű stratégiai fontosságát meg fogja tartani, tehát a bezárásról nem lehet beszélni se ma, sem a jövőben. Amiről lehet beszélni az az, hogy Mátrai Erőmű működésével járó környezeti terhelést csökkentjük, vagyis a széndioxid-kibocsátását csökkentjük. – mondta Horváth László országgyűlési képviselő.

Horváth László hozzátette: az erőmű és a mellette található ipari park körülbelül 2000 munkavállalót foglalkoztat, így az itt dolgozók munkáját meg kell védeni, így többek között ezért sem zárhat be a Mátrai Erőmű – tette hozzá.

Egy biztos, Áder János szerencsétlen megfogalmazása felborzolta a kedélyeket és a frászt hozta a környékre. Ahogy szokták mondani, minden más bizonytalan.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét