Kezdőlap A nap képe Egy hét és Gyöngyösre érkezik a Tour de Hongrie – minden eddiginél...

Egy hét és Gyöngyösre érkezik a Tour de Hongrie – minden eddiginél erősebb mezőny várható

1730
0
2020.02.12. A Tour de Hongrie útvonalbemutató gálán Gyöngyöst Kévés Tamás alpolgármester úr képviselte. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a versenyre nem májusban kerül sor. Fotó: Tuba Zoltán / tdh.hu

Egy hét múlva városunkba érkezik a Tour de Hongrie. Az öt szakaszból álló verseny záróakkordjaként, szeptember 2-án, szerdán teker át a mezőny Gyöngyösön, és városhoz tartozó Kékestetőn lesz a versenyt lezáró végső célállomás.

Várható befutó (Gyöngyös-Kékestető): 16:30

A viadal szempontjából komoly szimbolikája van annak, hogy a befejező szakasz az ország tetején ér véget, hiszen a verseny győztese is itt érhet majd a csúcsra.

Fotó: tdh.hu

A jelenlegi információk alapján szurkolni a helyszínen is szabad lesz, azonban a szervezők kérik a „hármas aranyszabály”, a maszkviselés, a megfelelő távolságtartás és fertőtlenítés betartását. Fontos kérésük még, hogy sem ember, sem állat ne fusson a versenyzők közé, ezért aki kutyával látogat ki a sporteseményre, az tartsa pórázon kedvencét. Tilos a drón használata, illetve idén kérik a rajongókat, hogy a versenyzők egészségének védelme érdekében ne menjenek sem aláírásért, sem selfiért a csapatokhoz.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy a szurkolók ajándéktárgyakat (kulacsot, sapkát) semmiképpen ne kérjenek, és ne fogadjanak el a versenyzőktől, és a frissítőzónákban eldobott kulacsokat se szedjék össze!

A 41. Tour de Hongrie ünnepélyes csapatbemutatójára augusztus 28-án 19 órától a Novotel Budapest Cityben kerül majd sor. Minden eddiginél erősebb mezőnyt várnak az idei Magyar Körversenyre,

a viadal történetében első alkalommal állnak rajthoz a Tour de France-ról ismert World Teamek:

a holland Jumbo-Visma, az amerikai TREK-Segafredo, az ausztrál Mitchelton-Scott, a lengyel CCC Team (jó hír, hogy mindkét World Tour-versenyzőnket, Valter Attilát és Peák Barnabást is benevezte klubja) és az izraeli Israel Start-Up Nation.

Jó hír, hogy mindkét World Tour-versenyzőnket, Peák Barnabást és Valter Attilát is benevezte klubja. Fotó: tdh.hu

Nyolc Pro Team is Magyarországot választotta ebben az időszakban, indul az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, a belga Alpecin-Fenix, az amerikai Team Novo Nordisk, az olasz Vini Zabu-KTM, a belga Bingoal-Wallonie Bruxelles, a norvég Uno-X Pro Cycling Team, a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA és a belga Sport Vlaanderen-Baloise, a további hat kontinentális klub – a spanyol Kometa-Xstra, a szlovén Adria-Mobil, a csíkszeredai Team Novák, az osztrák Vorarlberg Santic és a román Giotti Victoria-Savini Due és a cseh Elkov-Kasper mellett a magyar válogatott lesz a huszadik résztvevő együttes.

A versenyzők, az öt nap alatt, az esztergomi rajtól, a Kékestetőn kijelölt célig, összesen 826 kilométert tesznek majd meg.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét