A több tucatnyi tettenérés és a sikeresen lezárt ügyek hatására Gyöngyös belterületén jelentősen csökkent a környezetet csúfító illegális szemétkupacok száma.
Juhász Marianna, a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal sajtóreferense számolt be róla, hogy a városrendészeti igazgatóság járőrei év elejétől tesztelik az illegális hulladék-kihelyezésről szóló intézkedési terv úgynevezett próbaverzióját. Ennek lényege, hogy az egyenruhás járőrök folyamatosan jelen vannak az utcákon, miközben fotókkal és videófelvételekkel dokumentálják, ha szabálytalanul kihelyezett lomot, hulladékot találnak.
– Kollégáim a napi szolgálatuk során legalább kétóránként visszatérnek, és ellenőrzéseket végeznek az illegálisan kihelyezett hulladéklerakatok, gócpontok ismert helyszínein. A térfigyelő rendszert kezelő munkatársak pedig akkor pásztázzák a kamerák segítségével az érintett területeket, amikor a járőrök nincsenek az adott szakaszokon. Emellett a sikeres felderítés érdekében folyamatosan elemezzük a kamerafelvételeket – tájékoztatott Ferenczy Dániel, az igazgatóság vezetője.
Hozzátette azt is, hogy az év elejétől június végéig 24 esetben intézkedtek sikeresen. Ezek az akciók ötezertől ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal, illetve feljelentéssel zárultak. Elmondta azt is, ha valakit tetten érnek a járőrök, azonnal megteszik a feljelentést.
– Az eredményeknek köszönhetően a városrendészet felügyelői az illegálisan kihelyezett hulladéklerakást Gyöngyös belterületén szinte megszüntették, vagy a lehető legminimálisabbra csökkentették. Ugyanakkor ezek a szeméthalmok a külső részeken jelennek meg, sok esetben már a város közigazgatási területén kívül. Ebből kifolyólag a mezőőrökre hárul több feladat ezek tisztán tartása érdekében – részletezte Ferenczy Dániel. Kiemelte, a jövőben több olyan kezdeményezéssel is élnek, amely segíti a gyorsabb információáramlást, felderítést és az elkövetőkkel szembeni gyorsabb reagálást.
Kérik a polgárokat, ha valaki szabályszegést észlel, az erre létrehozott 06/70/866-9555-ös telefonszámon jelezze azt a városrendészeknek.