Kezdőlap A nap képe A Berze Nagy János Gimnázium zenekarának újabb világslágere

A Berze Nagy János Gimnázium zenekarának újabb világslágere

2823
0
Forrás: berze.hu

A Berze Nagy János Gimnázium zenekara 2017-ben világszerte az újságok címlapjára került egy Metallica dal újragondolása után. A fiatalok – tanáruk, Pitlik Emese közreműködésével – nemrég egy másik dalt is feldolgoztak londoni és gyöngyösi zenészek segítségével. A dal a világ egyik legismertebb szerzeménye: A csend hangjai.

Pitlik Emese elmondta:

– Bátorság volt ehhez a dalhoz nyúlnunk, hisz Simon és Garfunkel, valamint a Disturbed előadása sokaknak a fülében cseng. Emlékszem, Londonban a Trafalgar téren sétáltam, amikor meghallottam egy csodálatos hangú lányt, aztán az Oxford Streeten egy fekete hegedűn játszó fiút, majd a Leicester téri aluljáróban egy gitáros utcazenészt. Akkor döntöttem el, hogy a klip majd róluk szól: a zenészekről, akik szavát gyakran nem hallja a ma embere. Akkor még nem tudtam, hogy ma a szavak egészen mást jelentenek: a csend nő.

Köszönöm alkotótársaim munkáját: Márta István hangmérnöknek, hogy újra lehetőséget adott nekünk, és szakértelmével, tapasztalatával segítette a megvalósítást. Köszönettel tartozunk az operatőröknek, Várkonyi Sándornak a magyarországi, Andre Merciernek pedig az izlandi felvételekért, melyek jól illeszkednek az enyéim közé; Soos Henriettának, hogy vágási munkám tanácsokkal segítette; a drónképekért Szekeres Zsombornak, a rendezőasszisztensi munkáért Varga Gerdának, a hangszeres segítségért pedig Borbély Zsoltnak.

A zenei és videóprodukcióban közreműködik: Kerek Dávid (ének), Varga Gerda (vokál), Szendrei Dávid (zongora), Várallyay Csenge (fuvola), Csanádi Bertold, Kovács Sára, Szabó Gergely, Erdélyi Gabriella (hegedű), Erki Eszter (cselló), Csanádi Bonifác (basszusgitár), Smid Kamilla (furulya), Rajhóczky Hunor (gitár), Emily Lee, George Price, Yohane-Liam Osafo, Chris Varga.

Köszönjük az anyagi támogatást Gyöngyös Város Ifjúsági és Sportbizottságának, valamint a képviselő-testületének.

(gyongyos.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét