Kezdőlap Gazdaság Varga: Nagyobb lehet a gazdasági visszaesés annál, mint amivel korábban számoltak

Varga: Nagyobb lehet a gazdasági visszaesés annál, mint amivel korábban számoltak

296
0
Forrás: google

A kiskereskedelem majd a felére zuhant a járvány miatt, de az is kérdéses, hogy mely termékek fognak eljutni az exportpiacokra. Nincs kizárva, hogy 4,5 százalékos lesz a visszaesés.

 

Nagyobb lehet a recesszió, mint amit a kormány korábban várt és az előzőleg becsült 3 százalékos költségvetési hiány is még változhat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek.

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy április végén fogja a kormány felülvizsgálni a GDP-re és a büdzsé hiányára vonatkozó becslését.

Varga a lapnak azt is elmondta, hogy az előző becslésük még március közepén készült, akkor úgy látszott, hogy a második negyedévben elkezdődhet a kilábalás a koronavírus-járványból. Jelenleg elemzik a helyzetet, de rosszabb számokat várnak, mint amivel a múlt hónapban kalkuláltak.

Elemezték az online pénztárgépekből érkező adatokat is, a pénzügyminiszter szerint az elmúlt egy hétben a kiskereskedelemben az értékesítés volumene csak az 54 százalékát tette ki a tavalyinak.

A legnagyobb kérdés Varga Mihály szerint jelenleg az, hogy mely termékek tudnak majd eljutni a magyar gyógyszer- autó- és vegyiparból az exportpiacokra, és hogy a kereslet is helyreáll-e közben.

Ha a gazdaság május végére vagy júniusra képes lenne visszaállni a normál állapotba, akkor a recesszió 3 százalékos lenne, de arra számítanak, hogy lassabb lesz ez a folyamat.

A Reuters által megkérdezett szakértők 4,5 százalékos visszaesést jósolnak Magyarországnak, Varga szerint, ha a járvány tovább fékezi a gazdaságot, akkor ez lehetséges.

(HVG)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét