A Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöksége egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy amennyiben a hazai és a nemzetközi szövetség is jóváhagyja, elindul az EHF-kupa nemzetközi mezőnyében.
A Magyar Kézilabda Szövetség a napokban azzal a kérdéssel fordult klubunkhoz, hogy amennyiben az esetleges visszalépők miatt arra lehetőség nyílna, kívánnánk-e élni a nemzetközi kupaszereplés lehetőségével? A felvetést klubunknál hosszas egyeztetés követte, aminek eredményeként az elnökség egyhangúlag úgy döntött: amennyiben a hazai és a nemzetközi szövetség is jóváhagyja, elindul az EHF-kupa nemzetközi mezőnyében.
– Számos körülményt kellett mérlegelnünk a nemzetközi szereplés kapcsán, mert bár az év eleje óta erre készülünk, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt körültekintően kellett eljárnunk a komoly anyagi hozzájárulást is igénylő EHF-kupa szerepléssel kapcsolatosan – mondta Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke. Végül a névadó szponzorainkkal történt egyeztetést követően az elnökség úgy határozott, elvállalja a kupaindulást, természetesen csak abban az esetben, ha a hazai és a nemzetközi szövetség is jóváhagyja ezt. Úgy ítéljük meg, hogy keretünk alkalmas a nemzetközi szereplésre, és mindent megteszünk majd, hogy öregbítsük a magyar kézilabda hírét az EHF-kupa jövő évi mezőnyében – fogalmazott a klubelnök.
A HE-DO B. Braun Gyöngyös a gyöngyösi kézilabdázás történetének legeredményesebb szezonját futotta, amíg a koronavírus-járvány azt félbe nem szakította. A jövő évi keret kialakítása gyakorlatilag befejeződött, a gyöngyösi alakulat összetétele szinte változatlan marad a következő bajnoki idényben, így minden remény megvan rá, hogy Konkoly Csaba vezetőedző legénysége a 2020/2021-es bajnoki szezonban is megőrzi a jó formáját.
(gykk.hu)