Vona-Szabó Kriszta országjáró körútjának legutóbbi állomásaként Gyöngyösön tartotta első könyvének dedikálással egybekötött bemutatóját.
A rendezvény előtt kérdeztük Krisztát a kötet megírásának körülményeiről, távlati terveiről és a családról:
Hogy telnek a hétköznapjaid, ki Vona-Szabó Kriszta a mindennapokban?
Jelenleg? Egy nő, aki egy teljesen új élethelyzetben 20 év után újra keresi önmagát. (nevet) Komolyra fordítva a szót, az elmúlt két évtizedben folyamatosan dolgoztam, otthonról írtam különböző sajtóorgánumok részére, emellett biztosítottam Gábornak (*Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke – a szerk.) a hátországot, úgymond teljes állású családi back office munkatársként tevékenykedtem, szerveztem a napi teendőket, melyekbe olyan triviális dolgok is beletartoztak, mint a csekkek befizetése vagy a hűtőszekrény feltöltése, de a legfontosabb természetesen a fiunk nevelése és az ő életének egyengetése volt. Abban a bizonytalan és kiszámíthatatlan közegben, mely férjem munkája miatt körülvett minket a családban szükség volt egy biztos pontra, melyet az én személyem jelentett mind Gábor, mind Beni részére. Ez tavaly április óta annyiban változott, hogy sokkal többet vagyunk együtt, így nekem is több időm jut magamra, többek között régóta dédelgetett álmomnak, ennek a könyvnek a megírására. Bár a háztartás vezetése továbbra is az én feladatom (nevet), ennek kapcsán döbbentem igazán rá, hogy a továbbiakban is ezzel, mármint az írással szeretnék hivatásszerűen is foglalkozni.
Mi volt az a pont, ha volt ilyen, aminek hatására eldöntötted, hogy jó, akkor megírom ezt a könyvet?
Határozott pont nem volt. Mióta az iskola első osztályában megtanultam a betűvetést folyamatosan írok. Rengeteg anyagom van, naplók, jegyzetek, gondolattöredékek, cikkek, amik felölelik tulajdonképpen mindhármunk életét és miután Gábor kiszállt az aktív politizálásból úgy gondoltam, hogy érdemes lenne ezeken az írásokon keresztül vagy még inkább ezekből az írásokból ihletet merítve bemutatni egy vezető politikus emberi oldalát a család szemszögéből. Mivel tudomásom szerint ehhez hasonló könyv még nem született idehaza az volt az elképzelésem, hogy ez egyfajta hiánypótló iromány lesz, mely reményeim szerint a nagyközönség számára is érdekes lehet.
Kikhez szól ez a könyv, mennyire volt szempont a szerkesztésnél, hogy minél nagyobb réteget szólíts meg?
Az alapvető aspektus az volt, hogy egy olvasmányos, minél könnyebben befogadható kéziratot tegyek le az asztalra. A fejezeteket is igyekeztünk úgy kialakítani, hogy rövidek és tartalmasak legyenek, ahogy szoktam mondani „megállótól megállóig” tartsanak, azaz a mai rohanó világunkban akár a villamoson ülve, bele-beleolvasva is teljes élményt nyújtsanak. Igyekeztem olyan történeteket papírra vetni, amelyek mindenki számára érdekesek lehetnek akik érdeklődnek a politika iránt, de azon olvasók számára is élvezetes, akik nem követik napi szinten a közélet eseményeit, hiszen ez a könyv igazából két ember jellemfejlődésének a 20 éves története, annak a hol plasztikus, hol humoros bemutatása, hogy külön-külön honnan indultunk, hogyan formáltuk egymást és hogyan hatottunk kölcsönösen egymásra – reményeim szerint pozitívan (nevet). Ha valaki objektíven és előítéletektől mentesen olvassa azt hiszem megtalálja benne azokat a tanulságokat, melyeket átéltem és szeretnék átadni az embereknek, mindezek mellett olyasfajta inspirációt akartam nyújtani, amik akár a mindennapi életben, a párkapcsolatokban is hasznosak, de minimum megfontolandók lehetnek.
Lesz folytatás?
Azért vagyok igazán büszke arra, hogy ez a könyv elkészült, mert az életemben nagyon sok mindent félbehagytam. Hosszú idő óta ez az első olyan nagy volumenű projekt, amit sikerült befejeznem, mert korábban mindig volt bennem egy bizonytalanság, mondhatni kisebbségi érzés, hogy nem vagyok elég felkészült vagy tehetséges ehhez vagy ahhoz. Most viszont belekezdtem, hosszas vívódás és rengeteg munka árán, de végigvittem és befejeztem, ami borzasztó jó érzés. Viszont ilyen jellegű könyv biztosan nem lesz, az már szereptévesztés lenne, Vonáék azért annyira nem érdekesek (nevet). A nagy álmom egy regény, de az még egy nagyobb falat. Szeretnék egy olyan kötetet írni, ami inkább szépirodalmi jellegű, de nem kifejezetten történetmesélés, inkább a nőiséggel foglalkozna, például egy XXI. századi női karakter szemén keresztül világítana rá olyan problémákra, amelyekkel a mindennapi életük során küzdünk. Bármilyen könnyed is legyen egy mű, úgy látom, hogy mindnek adnia kell valamit, valami olyasmit, amivel a szerző akár egy ember életére is hatással tud lenni, el tudja gondolkodtatni. Ha ez sikerül, akkor elértem a célom.
