Miért félünk a szegregált oktatástól?

A szegregált oktatás ma szitokszó, pedig van, amikor ez az egyik lehetséges, sőt az egyetlen megoldás.

Egyre torzul Magyarország lakosságának összképe. A munkanélküliségen és munkahiányon, a kivándorláson túl egyre inkább nyílik a társadalmi olló, az úgynevezett rendszerváltozás óta ugyan hullámzóan, de tendenciózusan megfigyelhető ahogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lesznek, a polgárság nagyrészt eltűnt, mely folyamat az utóbbi években egyre inkább felgyorsulni látszik. Mindez az általános iskolákban szűrhető le leginkább, a mélyszegénységből érkező gyerekek szocializációjának hiánya egyre ijesztőbb méreteket ölt.

Az utóbbi pár héten alkalmam nyílt bepillantani néhány Heves megyei iskolának hétköznapjaiba, első kézből tapasztalhattam meg, hogy mekkora problémákkal küszködik az ágazat. Hosszú idő óta a kormányok különféle látványintézkedésekkel próbálják elfedni a gondokat, mely tetten érhető úgy a mindennapos testnevelés bevezetésében mint az épületek felújításában. Hiába lenne a kezdeményezés alapvetően előremutató ha nincsenek meg hozzá a tárgyi feltételek, mint a sporteszközök vagy sok esetben maga a tornaterem, a falakat is hiába kapnak új festést, ha nincsenek tanárok, akik használják. Jelenleg több mint 4.000 pedagógus hiányzik a magyar oktatásból, főként az ország szegényebb régióinak falvaiból mint amilyen sajnos a dél-hevesi térség is. Az épületek felújítása szintén dicséretes dolog, ám ez sem a kabinet érdeme, hisz a fejlesztések döntő hányada uniós pénzből valósul meg, amit fennen hirdetnek az óriási táblák minden tanintézmény bejáratánál. Már csak ezért is álságos az “Állítsuk meg Brüsszelt!” politika, enélkül vajmi kevés beruházás valósulna meg nem csak ezen a téren, de az ország egészét vizsgálva is. Tavaly a magyar gazdasági növekedés 4 % körül volt, a GDP-hez az Unió mintegy 9 %-ot tett hozzá. Ezen adatokból világos, hogy enélkül 5 %-os recesszióban lenne a büdzsé.

Mindennek igazi kárvallotjai a gyerekek. A Fidesz a hibás közmunkaprogrammal és segélyezési rendszerrel mesterségesen függésben és alacsony életszínvonalon tart tömegeket, ezeknek a családoknak semmi esélyük megfelelő életszínvonalat biztosítani sem maguknak, sem gyermekeiknek. Elhitették velük, sőt beléjük nevelték azt a szemléletmódot, melyet Lázár János elhíresült mondata jellemez leginkább, miszerint “Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” Az oktatási rendszerbe bekerülve ezek az emberek a tanároktól várják el, hogy nevelik a gyerekeket, miközben otthon pont az ellenkező példát mutatják, mint amire az iskolában próbálják oktatni őket.

Nem kizárólag, de jórészt ez a probléma a cigányságot érinti, mely szintén és még a mai napig tabutémának számít. Ha valaki a cigánykérdést feszegeti egyből kijátsszák ellene a rasszista ütőkártyát, pedig éppen az ellenkezője a cél. Szembe kell azzal nézni, hogy a faluszéli cigánytelepeken élő gyerekek oktatása más módszereket kíván. Az erre elköltött milliárdok, amellett hogy ezeket az irdatlan pénzeket az országos roma vezetők, élükön a miniszterelnök jóbarátjával, Farkas Flóriánnal ellopják nem a megoldást segítik elő, hanem épp ellenkezőleg, konzerválják ezen állapotokat. Az egyik iskola munkatársa mesélte, hogy van olyan tanulójuk, aki életében először az első iskolai napján látott angol WC-t. Hogyan is várhatjuk el ezektől a gyerekektől, hogy felfogják a gravitációt vagy a kovalens kötést, vagy megtanulják akár a szorzótáblát. A oktatási rendszer mindenkori vezetőinek be kell látniuk, hogy merőben eltérő társadalmi helyzetű gyerekeket nem lehet azonos feltételek mellett és azonos színvonalon tanítani, hisz a tanórák nagy része fegyelmezéssel és az alapvető társadalmi normák megismertetésével mennek el. Jól mutatja a pedagógusok szélmalomharcát a kormányzati propagandával húzott párhuzam, amikor is hiába írja meg egy ellenzéki média az igazságot, ha az egyszeri választópolgár 8 másik központi médiából az ennek ellentmondó hazugságot hallja, azt fogja valóságnak hinni. Ugyanígy hiába próbálják a tanárok -hogy ne menjünk messzire, mert mint megtudtam bármilyen hihetetlen, ez is általános probléma- a kézmosás fontosságára felhívni a figyelmet, ha hazaérve a családtagoktól, ismerősöktől, a szegregátumban lakóktól ennek ellenkezőjét látja.

Minden esetben a gyerek érdekeit kell előtérbe helyezni, de ez a mostani viszonyok között kivitelezhetetlen. Jelenleg az egyetlen út, ami rövid időn belül kifejtené hatását a szegregált oktatás bevezetése. Speciális problémára speciális megoldás kell és el kell fogadni, hogy a legalsó társadalmi rétegekből érkező gyerekek oktatását nem a betűvetésnél, hanem az elemi sztenderdek megtanításánál kell kezdeni, ami mindaddig nem fog menni, amíg olyan környezetben szocializálódnak, ahol ezeket semmilyen módon nem tartják be. Egy bentlakásos iskola, ahol életükben először találkoznak tiszta, vetett ággyal és rendszeres meleg étkezéssel kiutat jelenthet a sok évtizedek óta fennálló csapdából, mely drasztikus lépésnek tűnhet, ám ha folytatjuk az eddigi céltalan próbálkozásokat a probléma csak mélyülni fog. Ez lehet az egyetlen kitörési lehetőség, mert ha a polkorrektség hamis álcája mögé bújunk és a szőnyeg alá söpörjük a kérdést egy emberöltő múlva visszafordíthatatlan lesz a folyamat. Ki kell emelni a gyerekeket a mindennapjaikat megmételyező élethelyzetből és olyan körülményeket, olyan oktatást kell számukra biztosítani, mely alapot jelent egy tisztességes, becsületes és emberhez méltó jövőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.