A gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek

A KSH adatai az idei első félévben bruttó 324.700 forint átlagfizetést mutatnak, ezzel szemben a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez a szám csak 240.000 forint, írja a 24.hu.

A 84.700 forintos különbség az eltérő számítási módból adódik. Míg a kormányzat hivatalos statisztikusai egyszerű átlagot vonnak oly módon, hogy a cégek összes bérköltségét elosztják a dolgozói létszámmal, a MSzSz által megbízott Policy Agenda úgynevezett medián számítást alkalmaz. Ennek lényege, hogy középértéket állapít meg, azaz azt vizsgálja, hogy egy adott dolgozói létszámot figyelembe véve és ezek fizetését növekvő sorba rendezve hol van az a középső érték, ahol az emberek fele kevesebbet a fele pedig többet keres, mely jóval pontosabb képet ad a bérek egymáshoz való viszonyáról.

A Policy Agenda adatai szerint a mintegy 4,4 millió munkavállalónak alig 30 %-a, 1,27 millió dolgozó keres a hivatalos átlag szerinti vagy a feletti bért, 70 %-uk, 3,13 millió ember kénytelen beérni ennél kevesebbel. Összehasonlítva a korábbi évek számaival úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a módosabb rétegnek évről évre sikerül tovább növelni a vagyonát, a szegények pedig egyre lejjebb csúsznak a lejtőn. A Szakszervezet szerint olyan több éves bérmegállapodásra lenne szükség, mely csökkenti az átlagkereset és a medián kereset közötti különbséget, valamint kevesli a sajtóhírek szerint kormány által előirányzott 150.000 forintos minimálbért, ami plusz 8,7 %-ot jelentene. Álláspontjuk szerint kétszámjegyű emelésre van szükség, hogy mérsékeljék a társadalmi egyenlőtlenségeket, illetve a régóta esedékes személyi jövedelemadó csökkentésének kérdését is napirendre tűzik. Pontos számokat az október 8-án megrendezésre kerülő konferenciájukon fognak közzétenni, ahol ajánlásaik mellett felmérésük további részleteivel is szolgálnak majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.