A halmajugrai körzeti megbízott egy órán belül elfogta a helyi férfit.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya büntetőeljárást folytat egy 20 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2018. július 11-én 9 óra 30 perc körül egy hamajugrai házba bemászott a hátsó, nyitott ablakon keresztül és készpénzt tulajdonított el az egyik helyiségből. Ez idő alatt a tulajdonos hazaért, tetten érte, ezért elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a körzeti megbízott egy órán belül elfogta a településen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi lakost, akit előállított a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra. A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.