A Rügyfakadás ünnepét rendezte meg Abasáron az Olaszrizling Borbarátok Egyesülete. A tavaszi mulatságon nyitott pincék, nyolc borászat és több mint hatvan féle bor várta a látogatókat. A kóstolás mellett ételekkel és színpadi fellépőkkel is szórakoztatták a szervezők a közel hatszáz érdeklődőt.
A tavasz legnagyobb mulatságát rendezték meg Abasáron. A helyi borbarátok a szőlő új hajtásának tiszteletére rendezik meg évek óta a Rügyfakadás ünnepét, ahová évek óta több száz vendéget várnak.
– Ez a hetedik Rügyfakadás ünnepe, ahogy mondtam is. Ezt az Olaszrizling Borbarátok Egyesülete szervezi meg. Itt a helyi borászok és borokat kedvelő emberek hozták létre 8 éve ezt az egyesületet. Jelen pillanatban a rügyfakadáskor ünnepeljük, amikor az első hajtások elindulnak a vesszőn. Nyolc pincészet nyitott ki most a rügyfakadás ünnepén – mondta el Kardos Kiss Sándor, a Olaszrizling Borbarátok Egyesülete elnöke.
A nyolc pincészet több mint hatvan féle bort kínált az érdeklődőknek. Fehéret, rozét és vöröset is kóstolhattak a látogatók, a kínálattal pedig láthatóan elégedettek is voltak, azok, akik ezen a napon kilátogattak az abasári pincesorra.
A Rügyfakadás ünnepére felvidékről, Szegedről és a Dunán-túlról is érkeztek látogatók, akik messzire viszik az abasári borok hírét, de a helyiek is elégedettek voltak a felhozatallal.
A helyi borászok is büszkén kínálták termékeiket. Az érdeklődők Major Levente az olaszrizlingjeit is megkóstolhatták.
– Elég sok fajtát tudok kínálni, alapvetően olaszrizlingre szakosodtam, azon belül tényleg van a batonástól a normál olaszrizlingen át a szűretlen olaszrizlingekig, a késői szüretelésű olaszrizlingekig, elég sok minden – sorolta a borász.
Akik mind a nyolc pincészet borait megkóstolták és igazolni is tudták ezt, azok között egy karton helyi borválogatást sorsoltak ki a szervezők.
Forrás: www.gyongyostv.hu