Eger a legélhetőbb vidéki város

A vidéki nagyvárosoknál 2018-ban is Egerben, Veszprémben és Tatán a legkellemesebb lakni- derült ki az Otthon Centrum harmadik alkalommal publikált „életminőség-indikátora” elemzésből.

Vidéken Veszprém (68%), Eger (70%) és a főváros közeli Tata (66%) bizonyult a legélhetőbbnek. Egerbe viszonylag sokan költöztek be az elmúlt években, Veszprémbe szintén és itt a foglalkoztatás is kedvezően alakult. Mindhárom városra jellemző, hogy nem kell sokat ingázni a munkahelyekre, amit e városok mérete, és a közelükben elérhető munkahelyek biztosítanak.

A nagyobb régióközpontok, mint Debrecen, Szeged vagy Pécs a középmezőnyben szerepelnek, mert bár megfelelő az intézményi ellátottság, de az ott lakóknak a munkába járás időtartama – a városok méretéből fakadóan – több időt igényel. A megyei jogú városok többsége 53-60%-os eredmény mellett a középmezőnyben helyezkedik el.

Az agglomerációban Budaörs és Gödöllő értékei a legjobbak 57-58%-kal. A két város a településre vándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül. Mindez nem meglepő, hiszen az elmúlt években, a legnagyobb migrációs nyereséget Pest megye fővároshoz közeli települései érték el.

Árulkodó ingatlanárak?

Soóki-Tóth Gábor szerint a jobb életminőséget kínáló környezetért az emberek többet hajlandóak fizetni, melynek következtében az ingatlanárak a jobb körülményeket biztosító városokban magasabbak, és ezen városokban a vándorlási mérleg is pozitív. Közepesen erős kapcsolat tárható fel a választott életminőségi mutatók összesített értéke és az ingatlanárak között, míg mérsékelt kapcsolat van a vándorlás és a minőségi mutatók eredményei között is. Ez utóbbi oka, hogy a felmérésben a városokat hasonlította össze az Otthon Centrum, míg a vándorlási statisztikában megjelenik a falvakból a városok felé irányuló vándorlás is, ami miatt ez az összevetés kevésbé releváns (a mutató szerint kevésbé vonzó városok is vonzóak az adott régió falvaiban élő, aktív korosztály számára).

Amennyiben a kapott eredményeket összevetjük a használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeivel, akkor nagyon hasonló rangsort kapunk, mint az életminőség mutatónál. Ez arról árulkodik, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók. A főváros belső, és budai kerületeinek a lakásárai a legmagasabbak. Az I., II., az V., és a XII. kerületek nem csak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiválóak, hanem ezzel összefüggésben a legmagasabb ingatlanárakkal jellemezhető kerületek is, hiszen ide koncentrálódik legnagyobb mértékben a kereslet.

Érdekes viszont azon kisebb városok helyzete, amelyek ingatlanárai az életminőségük alapján mért érték alatt marad. Dunaújváros, Gyöngyös vagy Tata, a hasonló méretű városokhoz mérve kedvezőbb körülményeket biztosítanak lakóiknak, ennek ellenére az itt található lakások olcsóbbak, ahhoz képest, amit az életminőség mutató alapján várnánk. Mindhárom város közös jellemzője, hogy autópályák közelében helyezkedik el és a főváros egy órán belül elérhető.

Ha az életminőség indexhez hozzászámoljuk a lakásárak maximumtól való eltérését Salgótarján és Kazincbarcika pozíciója romlik leginkább. Az ingatlanárakkal történő korrekció hatására a mutató 7-8%-kal csökken, ami azt jelenti, hogy a lakáspiaci megítélésük jóval rosszabb, mint az egyébként a foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi ellátás mutatói alapján várható lenne. Ez a jelenség a fővárostól távolodva egyre jelentősebben érvényesül.

Ennek ellentéte figyelhető meg a főváros külső kerületeiben és az agglomeráció településein, ahol az árak jóval magasabbak, mint a hasonló életminőségi mutatókkal jellemezhető vidéki városok. Ennek oka, hogy az itt élők számára nem csak az adott kerület vagy település intézményei elérhetők, azaz az életminőségüket a szomszédos kerületek, illetve általában a főváros egésze biztosítja. Ez a foglalkoztatás kedvező arányában is megmutatkozik, ugyanakkor jelentős az ingázásra fordított idő. Az is igaz, hogy például az agglomerációba költözők motivációit, a zöld környezet, a csendes környék, a jó közbiztonság iránti igényt a választott statisztikai mutatók kevésbé mérik, ám ezek értéke vitathatatlan, ahogyan ez a lakásárakban is tükröződik.

A teljes cikk: http://realista.hu/news/details/134524

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close