Legyen anyabarát is az egri szülészet!

Több mint ezer egri és Eger környéki édesanya, apa, nagymama, ­nagypapa írta alá az Összhang ­Egyesület levelét, melyet az egri ­Markhot Ferenc kórház vezetőinek­ juttattak el a ­szülészeti és újszülött­ellátásban további változásokat remélve, írtuk márciusban.
Azóta az egri kórháztól biztató válaszokat kaptak a családok, amelyről szeretnék, ha minél több kisbabát tervező család értestülhetne.

– A Bababarát címmel is rendelkező gyógyintézményben nyitottan fogadták a kezdeményezéseinket, ez mindenképpen leszögezhető – kezdte az Összhang Egyesület elnöke, Feithné Krajcsik Ilona. – Bizakodóak vagyunk, hogy az egri szülészet nem csak baba-, hanem anyabarát is, hiszen ez a kettő nem szétválasztható. A bizakodásra pedig minden okunk megvan, hiszen a múlt héten fogadott bennünket dr. ­Barkai ­László professzor, a gyermekosztály főorvosa. Elmondta, hogy támogatja azon kérésünket, hogy a babák maradhassanak az anyával a szülést követő megfigyelés két órája alatt a szülőszobán, s onnan együtt kerüljenek föl a kórterembe. Beszélgetésünkkor biztosított bennünket arról, ha ez mégsem lenne így, nyugodtan jelezzük neki, képviseli a babák-mamák érdekeit.

Az egyesületi elnök szavaiból kiderült az is, válaszolt nekik dr. Hernádi László, az ­egri kórház szülészeti osztályát vezető főorvos is. Vele ugyan még pontosítani szeretnék, mi is az amiben további változásokat remélnek, de az mindenképpen jó hír, hogy a kórház főigazgatójának jóváhagyásával a ­rendelőintézeti ambulancián is kihelyezhet az Összhang egy plakátot. Ez arról tájékoztatja a várandósokat, hogy az egri szülészeten lehetőség van arra, hogy az anyukák a kórházban tartózkodás teljes ideje alatt, s már a szülőszobán is együtt maradhassanak babájukkal. Ezt már mindenképpen eredményként értékelik, s örülnek is neki.

– Nem tudom eleget hangsúlyozni a gondolatot, mely az Összhang Egyesület mottója is: azaz „…napjaink erőszakos világának békéssé formálásához legelőször azt kell megváltoztatnunk, ahogy gyermekeinkkel bánunk, mégpedig életük ­legelső pilla­natától kezdve” – folytatta Ilona. – Összesen 1020 egri, és Eger környéki család képviselője írta alá kezdeményezésünket. Fontosnak tartjuk, hogy ez ne csak idővel elhaló kezdeményezés, levelezgetés maradjon, hanem valódi változást hozzon, azaz még bababarátabb, még inkább anyabarát intézmény legyen az egri.

Még pontosítják a kéréseiket
A szülészet vezetőjének válaszából kiderül, hogy jelenleg is lehetőség van arra, hogy a szülőszobán ott legyen egy kísérő a gyermekét világra hozni készülő nőkkel, ám az összhangosok azt kérik, erre a kórházba érkezés első pillanatától legyen lehetőség, illetve, ha a megvalósuló fejlesztések lehetővé teszik, akkor ez akár két segítőt is jelenthessen. Szeretnék továbbá, hogy lehetősége legyen az anyáknak a kitolás során is a szülést leginkább segítő pozíció megválasztására. Azt kérik a szülészet vezetőjétől, támogassa az ezen az úton elinduló kollégái tevékenységét. Örülnek annak, hogy a főorvosi válaszból kiderül, a császármetszéssel születő babák – amennyiben ezt a kicsi és az anyuka állapota lehetővé teszi – még a műtét során édesanyjuk mellkasára kerülhetnek.

Forrás: www.heol.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close