Alábbiakban a pártelnök facebookon közzétett nyilatkozatát közöljük, változtatás nélkül:
Lemondok az elnökségi tisztségről
A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.
A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam.
A Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként. Nagyon köszönöm a több mint egymillió embernek, aki támogatta a pártunkat tegnap. Nekik ígérjük, hogy a Fidesz 2/3-a ellenére is folytatjuk küzdelmünket egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért. A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban. Magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel.
Forrás: www.facebook.com