Kezdőlap Magyarország Online adatbázis a magyar pálinkakiválóságokról

Online adatbázis a magyar pálinkakiválóságokról

972
0

„Több száz kiváló minőségű pálinka szerepel a Földművelésügyi Minisztérium Pálinkakiválósági honlapján. Az adatbázis már elérhető – mondta az InfoRádióban Gál Péter, a tárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.
A Nemzeti Pálinkakiválóság Programot 2014-ben indította el a Földművelésügyi Minisztérium, azzal a céllal, hogy előmozdítsa a kulturált pálinkafogyasztást, javítsa a pálinkakultúrát, és megismertesse a fogyasztókkal a minőségi magyar pálinkákat.Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy 2015 óta szervezik a Pálinka Országkóstolót a Pálinka Nemzeti Tanáccsal közösen. A pálinkakiválóságokat egy független szakmai zsűri választja ki, és készít szakmai bírálatot, amelynek eredménye a Pálinkakiválóságok Könyve.

“Ez egy nagyon szép kötet, és nagyon szépen mutatja be a minőségi magyar pálinkákat” – mondta az államtitkár. A kötet mellett azonban létrehoztak egy online felületet is, amely most indult el. Elkészítésekor törekedtek arra, hogy az oldal mobileszközökről is kiválóan használható legyen.

“Ha valaki pálinkát szeretne vásárolni, akkor felmegy a palinka.gov.hu oldalra, és ott tud válogatni a pálinkakiválóságok között ” – mondta Gál Péter.

A Pálinkakiválóságok Könyvében (a terjedelmi korlátok miatt) mintegy 180 pálinka tétel szerepel, pedig valójában ennél több pálinkakiválóság létezik. Az internetes oldalon viszont az összes pálinka megtalálható.”

Forrás:
Online adatbázis a magyar pálinkakiválóságokról; Sipos Ildikó; Infostart/InfoRádió; 2018. április 8.

hirlevel.egov.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét