Kezdőlap Kultúra Elektromobilitás Látogatóközpont nyílt Budapesten

Elektromobilitás Látogatóközpont nyílt Budapesten

882
0

A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával létrehozott bemutatóterem a Millenáris B épületében az elektromos autózást mutatja be kipróbálható eszközökkel és szemléltető elemekkel.

Hamarosan talán már vezetékre sem lesz szükség az elektromos motorok töltéséhez, ezért lehet, hogy jövőre ilyenkor teljesen más bemutató eszközök fogadják majd a látogatókat.

A miniszter szerint az intézmény küldetése éppen az, hogy a legújabb fejlesztéseket széles körben használt tudássá tegye, hiszen a közlekedés, a szállítási rendszerek változásával a lakókörnyezet, a mindennapok technológiája is átalakul és hamarosan több elektromos töltő lesz a közterületeken, mint postaláda. A technológiai forradalom nemcsak a környezeti és pénzügyi kultúrát formálja, meghatározza a gazdaság fejlődésének irányait is – Mondta Varga Mihály az átadón.


Elektromobilitás Látogatóközpont Budapesten

Kiemelte: az egyetemi tudásbázisoknak és a fejlesztő központoknak köszönhetően biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy Magyarország ne csak a járműgyártás mennyiségében, hanem az elektromos és önvezető autók kutatásában is vezető szerepet töltsön be. A kormány továbbra is támogatja az autóipari beruházásokat és különösen fontosnak tekinti a magyar vállalatok, kutatóhelyek bekapcsolását az elektromobilitásba – jelentette ki a miniszter.

Ugron Gáspár, a bemutatótermet létrehozó e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. igazgatója ismertette: a megnyitást hónapokig tartó felújítás, fejlesztés és eszközbeszerzés előzte meg a Millenárison. Számos gyártó ajánlott föl interaktív eszközöket, töltőberendezéseket és járműveket a szemléltetéshez.

Az Elektromobilitási Látogatóközpont a vállalkozások és fejlesztők számára bemutatkozási lehetőséget, a látogatóknak pedig olyan kiállítóteret nyit meg, ahol többek között tesztautót vezethetnek szimulátoron, kipróbálhatják a 3D nyomtatót és interaktív térképet elemezhetnek – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét