Elsőként ötvennégy állatfajt lehet majd megtekinteni, majd két évig folyamatosan bővítik az intézményt, évente plusz ötven fajt szeretnének betelepíteni.
Bár a viszontagságos időjárás miatt március helyett csak májusban nyitja meg kapuit a felsőtárkányi állatkert, a megtekinthető állatok minden bizonnyal kárpótolni fogják majd az érdeklődőket a késedelemért – tájékoztatta lapunkat Pullai Béla, az intézmény igazgatója. Kifejtette, az elhúzódó csapadékos, hideg idő miatt nem tudtak a megfelelő ütemben haladni a kivitelezési munkálatokkal, ezért kénytelenek voltak elhalasztani a nyitás időpontját.
– A kifutók nagy része már elkészült, több állatot be is költöztettünk, sőt már az alkalmazottaink is megvannak, azonban az utak építésével nem tudtunk a megfelelő ütemben haladni. Hamarosan remélhetőleg tudjuk folytatni a munkálatokat, majd a védett állatok betelepítését szeretnénk elkezdeni – részletezte az intézményvezető. Elárulta, mind külföldről, mind pedig belföldről érkeznek védett példányok, elsőként a gyűrűsfarkú makikat telepítik be, ezt követően pedig sorban a többi állatot, köztük két gyönyörű oroszlánt is.
Elsőként ötvennégy állatfajt lehet majd megtekinteni, majd két évig folyamatosan bővítik az intézményt, évente plusz ötven fajt szeretnének betelepíteni.
– Szerettünk volna mielőbb megnyitni, s mivel óriási területről és rengeteg állatról van szó, úgy döntöttünk, fokozatosan bővítjük majd kínálatunkat. A végső méretét nagyjából két év múlva éri majd el az állatkert, akkor körülbelül százötven fajt fogunk bemutatni – mondta el Pullai Béla.
Forras: www.heol.hu