Kezdőlap Magyarország Bukor Ádám és Mozsár Alex révén négy éremmel gazdagodtak a gyöngyösi Mátra...

Bukor Ádám és Mozsár Alex révén négy éremmel gazdagodtak a gyöngyösi Mátra Erőmű BK versenyzői

1829
0

Bukor Ádám és Mozsár Alex révén négy éremmel gazdagodtak a gyöngyösi Mátra Erőmű BK versenyzői a 2018-as uszonyos úszó világkupa-sorozat első, egri állomásán. A magyar egyesületek összesítésben kilenc arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek.

A szombati napon a felnőttek között a férfi 800 méteres felszíni úszásban győztes Bukor Ádám azzal is igazolta klasszisát, hogy ezt az eredményt úgy érte el, hogy az előző héten betegség miatt nem tudott edzeni. A délelőtti 800 méter megnyerése után délután 200 méteren állt rajthoz a gyöngyösiek világ- és Európa-bajnoka. Ahogy azt a verseny után nyilatkozta, itt már kijött az edzéshiány, de a harmadik helyre – és egy újabb vb-szintre – jó volt az időeredmény.

– Ezzel a 800 méteres idővel nagyon boldog vagyok – értékelt Bukor Ádám. – Múlt héten betegséggel bajlódtam, az egész hetet ágyban töltöttem. Nehéz volt így koncentrálni, bebizonyítani, hogy képes vagyok rá, mert ezen a héten az edzések nagyon rosszul mentek. Egy hete a 800 métert egészben le sem tudtam úszni. Erre az évre ezt az egy világkupát terveztük. Korábban legalább kettőn mindig részt vettem. A szintidő megvan, ezután már a vb-re összpontosítunk, ami július végén lesz. A 800 és 400 méteren szeretném megdönteni a felnőtt világcsúcsot. 1500 méteren már sikerült, most már „csak” ez a kettő vár rám.

A szintén gyöngyösi Mozsár Alex a 400 méteres búvárúszásban szerzett bronzérmet.

– Először is, úgy indultam neki, hogy mindenképp szeretnék dobogóra állni, ami végül sikerült is, így elégedett vagyok – vont mérleget a gyöngyöshalászi fiatalember. – Nagyon erősen bekezdtem az elején és a végére el is fáradtam egy kicsit, úgyhogy nem sikerült tökéletesre az úszás, de ennek ellenére egészen jó időt sikerült elérni, aminek nagyon örülök. Szerettem volna megúszni a szintet a vb-re, de sajnos ez most nem jött össze. Ettől függetlenül szerintem jó úton haladunk.

Vasárnap a gyöngyösi Mátrai Erőmű BK Bukor Ádám, Mozsár Alex kettőse a 400 méteres felszíni úszás utolsó időfutamában sokáig jól működött, bár Bukornak az újabb világkupa-győzelméhez az utolsó erőtartalékokat kellett elővennie a hajrában az olasz Figini ellenében. Sikerült, méghozzá 37 század másodperccel! A junior világbajnok Mozsár Alex 4. helye és világbajnoki B-szintet érő ideje is azt mutatja, hogy helyet követel magának a legjobbak között.

– A tegnapi verseny után beszéltük az edzőmmel, hogy mennyire fontos lesz a pihenés az este és ehhez képest alig tudtam aludni az éjjel, úgyhogy úgy álltam oda ehhez a 400 méterhez, hogy majd meglátjuk mi lesz – emlékeztetett Bukor. – 350 méterig úgy ahogy tudtam tartani a tempót, de amikor a fordulóhoz érve láttam, hogy többen is előttem vannak, valamiféle gyilkos ösztönszerűség bekapcsolt a fejemben, és mondtam magamban, hogy nem hagyom! Ennek meg is lett az eredménye, mert egy utolsó 50-es hajrával sikerült nyerni még egy aranyat. Nem tudom, hogy honnan merítettem ezt az energiát a végére, valószínűleg a sok edzés alatt beleivódott a szervezetembe, hogy az ilyen szituációkban fel tudjam használni az utolsó energia készleteimet is, és most a legjobbkor hoztam elő.

– Bukor Ádám egy állócsillag és most már Magyarországon, szerencsére – vélekedett Veress András, a Mátrai Erőmű BK Gyöngyös vezetőedzője. – Kategóriájában abszolút a legjobb. Felzárkóznak mellé a fiatalok is, mint például a klubtárs, Mozsár Alex, aki tavaly junior világbajnok volt. A felnőttek mezőnye viszont még más kategória. Jó teljesítményt nyújtott 400-on, gyönyörű utolsó 200-t úszott. Meggyőződésem, hogy ha a két gyöngyösi fiú egymás mellett úszik, húzták volna egymást. Még ennél is jobb eredmények születtek volna.

A juniorok között a lány 100 méteres uszonyos gyorson a gyöngyösi Pernyész Dorottya révén a negyedik hely is a magyaroké lett.

A gyöngyösiek eredményei:
800 m felszíni úszás (felnőtt férfi)

1. Bukor Ádám (Mátrai Erőmű BK) 6:23.79 A-szint

400 m búvárúszás (felnőtt férfi)

3. Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 2:55.64 B-szint

200 m felszíni úszás (felnőtt férfi)

3. Bukor Ádám (Mátrai Erőmű BK) 1:22.43 A-szint

5. Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 1:23.78 B-szint

100 m uszonyos gyorsúszás (lány, 14-17 évesek)

4. Pernyész Dorottya (Mátrai Erőmű BK) 50.87 B-szint

400 m felszíni úszás (felnőtt férfi)

1. Bukor Ádám (Mátrai Erőmű BK) 3:01.93 perc A-szint

4. Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 3:04.43 B-szint

A magyar uszonyosúszók a felnőtt világ- és junior Európa-bajnokságra készülnek. Az érmes helyezések mellett számos szintidőt úsztak a júliusi, belgrádi felnőtt világbajnokságra és az isztambuli junior Európa-bajnokságra.

A Világkupa következő állomása az olaszországi Lignano lesz, március 24-25-én.

Szerző és fotó: KékesOnline, Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét