Kezdőlap Kultúra Nagyböjt: élelmiszert gyűjtenek a templomokban

Nagyböjt: élelmiszert gyűjtenek a templomokban

894
0

Március 4. és 11. között rendezik meg idén hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést.  A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat munkaidőben.

Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat. A tavalyi évben mintegy 190 tonna élelmiszer gyűlt össze, amelyből több mint 25 ezer családnak, idős, beteg, egyedülálló embernek tudtak segíteni.

Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?

  • Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – akár 1 kg liszt is segítség
  • A 1356-os adományvonal hívásával – ez hívásonként 500,- forint támogatást jelent
  • vagy a gyűjtés hírének terjesztésével – Facebook felhívás megosztása

Forrás: www.hatvanonline.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét