Megújul a GYÖNGYÖK, megvan az új igazgató

Pályázat nélkül, jövő év szeptember végéig Ábry ­Zoltán kezébe került a város kulturális intézményének vezetése, a helyi rendezvények szervezése. A képviselőket megosztotta a döntés.

Korábban már többször felvetődött a kérdés, hogyan tudnánk növelni, megtöbbszörözni a város kulturális programjaira szánt forrásokat úgy, hogy magas színvonalú, pezsgő kulturális élet legyen, amivel maximálisan elégedettek mind a város lakói, mind az ide látogató turisták – tudatta dr. Tatár László (Fidesz-­KDNP).

Az alpolgármester arra a kérdésre, ehhez miért volt szükség a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ (GYÖNGYÖK) gazdasági társasággá alakítására, elmondta: a pályázati források és a szponzori pénzek bevonására a jelenlegi szervezeti és ­működési forma nem alkalmas.

– A jogi és a gazdasági érveken túl az új működési forma mellett szólt az is, hogy ellátogattunk Jászberénybe, ahol évek óta így zajlik a város kulturális életének szervezése – magyarázta az alpolgármester. – A pozitív példák és a jó gyakorlatok megerősítettek abban, hogy érdemes belevágni a szervezeti átalakításba. Megjegyzendő, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma is a nonprofit kft. szervezeti formát jelölte meg preferenciaként az önkormányzatoknak tartott szakmai fórumon. A jelenlegi időzítését pedig az indokolta, hogy most járt le az eddigi vezető kinevezése, illetve közelgő nyugdíjba vonulása miatt már eleve azzal számoltunk, hogy idén új vezetőt kell keresnünk. Ez egy jó apropó lenne a tervezett szervezeti átalakításra is.

A művelődési ház továbbra is otthona lesz az eddig ott működő helyi szervezeteknek Fotó: Czímer Tamás

Hiesz György is hozzátette, hogy azt szeretnék, ha a város kulturális élete, a rendezvények új lendületet kapnának, így növelve a város vonzerejét elsősorban a fiatalok körében.

– Pozitív imázst akarunk adni­ a városnak – közölte a polgármester. – Ezért összhangban a városmarketing-stratégiával, olyan személyt kerestünk a feladatra, aki vállalkozó szellemű, és nem ijed meg a kihívásoktól. Ábry Zoltán az eddig megvalósított rendezvényeivel már bizonyított, de tudom, most jóval összetettebb feladat vár rá. Bízom benne, hogy a miénktől eltérő látásmódja, a helyi beidegződésektől való mentessége pozitív irányba mozdítja el a város kulturális életét.

Kiderült, a döntés előtt pár nappal volt előzetes városvezetői és frakcióvezetői meghallgatáson az egri vállalkozó és az általa felvázolt jövőkép elnyerte a városatyák bizalmát, ezért döntöttek úgy, lehetőséget adnak, hogy bemutatkozzon a testület előtt is.
Kévés Tamás jobbikos alpolgármester szerint is jó megoldás a gazdasági átalakítás, ám a vezetői pozíció ily módon való megadása igen kockázatos döntés volt.

– Meg kellett volna pályáztatni az állást, és nem Ábry Zoltán személyével van a problémánk – hangsúlyozta –, hanem azzal, hogy nem jártuk eléggé körbe a témát. Nem tudtunk több jelölt közül választani. A szakmai önéletrajzát a testületi ülésen láttuk először. Nem ismerjük a munkásságát, nem kaptunk referenciákat és nincsenek helyi ismeretei sem. A testület végül a módosítási javaslatunkat – miszerint pályázat útján válasszuk ki a jelöltet – nem szavazta meg, hanem többségi voksolással úgy döntött, pályáztatás nélkül, Ábryt nevezi ki. Frakciónk tagjai ekkor tartózkodtak.

Fő munkája a rendezvényszervezés
Ábry Zoltán megkeresésünkre közölte, az első megrendezett programja után kíván bővebben hírt adni terveiről. Szakmai önéletrajzából kiderül, 2011 óta folyamatosan végez újságírói munkát, a publikálás mellett a fő tevékenysége a rendezvényszervezés. Egyik legnagyobb munkája az Utcazenészek Versenye Egerben, de a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megbízásából évek óta szervezi a megyei Prima díj átadó gálaestjét. Szívesen publikál gasztronómiai témákban, A Nagy Egri Hamburgerteszt, a Nagy Tisza tavi Halászléteszt, a GasztroTavasz 2017 is a nevéhez fűződik. Ábry­nak a ­márciusi testületi ülésre ki kell dolgoznia a leendő cég szakmai koncepcióját, mind a közművelődési, mind a településmarketing-feladatokról. Határozott idejű megbízást kapott, amely 2019. szeptember 30-ig tart.

Forrás: www.heol.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close