Ronda büntetést kap, ha elfelejti befizetni a kötelezőt

Azok az autósok, akik az év végén váltottak biztosítót és még nem fizették be az első negyedéves kötelező gépjármű felelősségi biztosítás díját, azok március 1-jéig ezt még szankciómentesen pótolhatják, mert a törvény 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tájékoztatása szerint legalább másfélmillió gépjármű-tulajdonos évfordulója esik még egybe a naptári évvel.

A határidőt márpedig érdemes betartani, aki közülük ugyanis még nem fizette be a biztosítási díjat és balesetet okoz, azok számára szintén csak március 1-ig térit a biztosító, utána viszont nem. Ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában esetleg kárt okoz, akkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is. Fontos, hogy a kötelezőnek március 1-ig kell beérnie a biztosítóhoz, így például postai csekken kedd után már nem érdemes ezt feladni. Átutalni csütörtökig lehet.

Szigorú büntetés jön

A nem fizető autóst szigorúan büntetik a jogszabályok: amellett, hogy felmondják a szerződését, és visszamenőleg, a nem fizetett időszakra – idén naponta 340-760 forint – fedezetlenségi díjat kell fizetniük, emellett a teljes éves díjat le kell róniuk azonnal, egy összegben. Mindehhez hozzájön még a 30 százalékos baleseti adó is, ráadásul nem válthat biztosítót a szerződés megkötése után.

Forrás: www.privatbankar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.