Kezdőlap Kultúra Még látogatóbarátabbá teszik a hatvani múzeumot

Még látogatóbarátabbá teszik a hatvani múzeumot

1084
0
Hatvan, 2014. március 29. A felújított hatvani Grassalkovich-kastély 2014. március 29-én. Ezen a napon átadták a felújított kastélyt és a benne kialakított Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot. MTI Fotó: Komka Péter

Az Országos Magyar Vadászkamara legutóbbi elnökségi ülésén tárgyaltak a hatvani Vadászati Múzeum átvételéről is, az állam előre biztosítja a múzeum működésének anyagi hátterét – írta meg a Magyar Hírlap.

A Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum átvételével kapcsolatban, amelynek működtetését 2018. január elsejétől az OMVK-nak adta át a kormányzat, Jámbor László, a testület elnöke elmondta: a korábbi megállapodásnak megfelelően az állam több évre előre biztosítja a múzeum működésének anyagi hátterét.

A tényleges üzemeltetést idén június végéig még a korábbi működtető, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. folytatja, júliustól pedig már az OMVK által alapított Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.

Bajdik Péter főtitkár hozzátette, hogy a múzeum életében a tulajdonosváltás semmilyen zökkenőt nem eredményez, ugyanakkor a terveik között szerepel, hogy még bővebb szakmai tartalommal töltsék meg a tárlatokat, ezáltal még inkább látogatóbaráttá tegyék, javítva ezzel a vadászat társadalmi megítélését.

Forrás: www.hatvanonline.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét