Immár bő 60 éves múlt áll a Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes mögött: az 1952-ben alakult csoport számos hullámvölgyet leküzdött már, mígnem az utóbbi évtizedek meghozták a munka gyümölcsét. Nyolc csoporttal, százhetven táncossal írták fel nevüket a megye legjelentősebb együttesei közé.
– A nagy előrelépés a 1990-es évek elején történt – meséli Farkas Erika, az együttes egykori tagja, majd oktatója –, amikor Juhász Csaba, az akkori iskolaigazgató buzdítására kolléganőmmel, Bajzát Jánosnéval elvégeztük a Vidróczki Alapítvány tánctanári képzését. Ekkor vált órarendi tárggyá a néptánc a tárkányi általános iskola alsó tagozatán, majd született meg később a Mákvirág csoport.
– Apró Cseppek, Cseppek, Apró Mákszem, Mákszem, Mákvirág, Mankucka, Felhő, Rozsdaálló – sorolja Szabó Dániel. A fiatal tánctanár Farkas Erikával osztozik a csoportok vezetésén. A lista egyre újabb bővítéseket követelt, ahogy nőtt az érdeklődés a településen a néptánc iránt.
– Nagyon sokat köszönhetünk az önkormányzatnak, amely anyagilag és elviekben egyaránt támogat bennünket – folytatja Szabó Dániel. – Szintén köszönettel tartozunk az egerszalóki Tekergő zenekarnak, akik szívvel-lélekkel húzzák nekünk a talpalávalót fellépéseken, táncházakban, rendezvényeken egyaránt. Fontos részük van a közösség fenntartásában.
– Minden nyáron edzőtábort szervezünk a táncosoknak – veszi át a szót Erika tanárnő. – Az első lépés azonban soha nem a koreográfiák betanulása, hanem a tánc nyelvének megértése és elsajátítása. Ennek köszönhető, hogy a gyerekek sajátjukként használják fel a tanultakat, akár színpadon állnak, akár közösen mulatnak.
Az együttes nincs híján elismeréseknek; tavaly 40–50 fellépést jegyeztek, köztük többet színvonalas versenyen. Ahogy minden évben, most is sikerrel vettek részt a helyi Miénk a tér! fesztiválon, megyei megméretésekről arany és kiemelt arany minősítést hoztak. A Fölszállott a páva televíziós műsor regionális válogatójában is megfordultak.
– Feladatomnak érzem, hogy felrajzoljuk Felsőtárkányt a folktérképre – vallja Szabó Dániel. – Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a helybeli táncokat a rendelkezésünkre álló gyűjtések alapján minél hitelesebben újratanuljuk és nyilvánosság elé tárjuk.
A munka gyümölcse beérni látszik: a hazai folkmozgalom egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményén, az áprilisban rendezendő Országos Táncháztalálkozón idén Szabó Dániel és párja, Réka vezetésével felsőtárkányi táncokat is tanulhat majd a nagyérdemű.
Forrás: www.heol.hu