A tojás és a vaj árának növekedése után most a liszté sújtja a pékeket, akik hamarosan kénytelenek lesznek áraik emelésére. A sütőipari szereplők nem tehetnek mást, mint hogy beépítik a pluszköltségeket termékeik árába, különben nem tudnak gazdaságosan működni, s megfizetni dolgozóikat. Ugyanis az alapanyagok árának folyamatos emelkedése mellett a munkaerőhiány jelenti a legégetőbb problémát az ágazatban, évek óta nincs elég szakember. Az utóbbi években folyamatosan nőtt a kenyér ára, míg 2010-ben átlagosan 244 forintba került egy kilogramm fehér kenyér, addig 2017-ben már 279 forintot kellett fizetnünk ugyanezért. A megoldást egyrészt a bérek nagymértékű emelése, másrészt pedig az alapanyagok áfájának csökkentése jelenthetné
Pénteken adott ki közleményt a Magyar Pékszövetség a kenyér árának várható növekedéséről, amelyben azt is tudatták, a sütőipari vállalkozások a többletköltséget be fogják építeni átadási áraikba, vagyis emelkedhet a sütőipari termékek ára. Az utóbbi években folyamatosan nőtt a kenyér ára, míg 2010-ben átlagosan 244 forintba került egy kilogramm fehér kenyér, addig 2017-ben már 279 forintot kellett fizetnünk ugyanezért, s a liszt ára is folyamatosan emelkedett. Az ágazat szereplőit nem érte meglepetésként a változás, az elmúlt évben több alapanyag, így például a tojás és a tejtermékek ára is növekedett, ezért kénytelenek voltak emelni áraikon.
– Még korai becslésekbe bocsátkozni, hogy mennyivel drágulhat a kenyér, mivel nagyon friss a bejelentés, de biztosan érinteni fogja az ágazatot. Azt nem tartom valószínűnek, hogy a cégünknél emiatt rövid időn belül emelkedne a kenyér ára, de ha esetleg más alapanyag is drágulni fog, akkor biztosan kénytelenek leszünk egy minimális emelésre – árulta el lapunknak Numan László. A Numan és Társa Kft. sütőipari vállalkozás cégvezetője kiemelte, azt viszont már valószínűbbnek tartja, hogy a munkaerőhiány miatt lesznek kénytelenek árat emelni a jövőben.
– Hosszú évek óta tapasztaljuk, hogy a pékek inkább kimennek külföldre dolgozni, mert ott sokkal versenyképesebb a fizetés, mint hazánkban. Ha komolyabb emelés történik a pékáruink árában, az főleg azért lesz, mert magasabb fizetést kell adnunk a dolgozóinknak, hogy itthon tartsuk őket – fejtette ki a szakember. Elárulta, a vevőik változóan szoktak reagálni az áremelésre, van, aki tudomásul veszi, de olyan is akad, aki szóvá teszi. Az új ár bevezetését követően némi forgalomcsökkenést szoktak tapasztalni, de néhány hetet követően minden vissza szokott állni a normál kerékvágásba.
Forrás: www.heol.hu