A Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából
A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.
A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.
„Az Országgyűlés szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról; és támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a Felvidékről való kitelepítéssel kapcsolatosak.
Az Országgyűlés emellett kifejezi nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.”
Az emléknap méltó dátuma április 12-e, mivel 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé.
Pályázni lehet:
- irodalmi művel (vers, vagy próza)
- történelmi esszével, tanulmánnyal
- interjúval
- rövidfilmmel
- illetve egyéb szabadon választott műfajban elkészített pályamunkával.
A pályázat célja, hogy a középiskolás és az egyetemista fiatalok önálló alkotó- vagy kutatómunkával megismerjék és bemutassák a Felvidékről kitelepítettek sorsát és életútját. A Rákóczi Szövetség a pályázó fiatalokra bízza, hogy milyen módon közelítik meg pályamunkájukban a kiírás témáját!
Javasolt témák: családtörténet, régiótörténet (várostörténet, falutörténet), politikatörténet, de a pályázat szempontjából érdekes lehet, egy még élő érintett családtag, rokon vagy ismerős interjúztatása (oral history) is.
Pályázni pontosan kitöltött jelentkezési lappal és a beadási határidő végéig elektronikusan (.doc, .docx vagy .rtf formátumban) benyújtott pályamunkával lehet. (A pályamunkáknak pontosan be kell tartania az idézés és hivatkozás általános alapelveit!)
A pályázatra jelentkezni a Rákóczi Szövetség honlapján lehet a pályamunka feltöltésével egy időben:
http://www.rakocziszovetseg.org/hu/kitelepitettek_palyazat_2018
Rövidfilmek esetén a CD-t, vagy DVD-t postai úton kell elküldeni a Rákóczi Szövetség címére (1255 Budapest, Pf. 23.), vagy „felhőtárhelyen” kell elérhetővé tenni a zsűri számára. Ez esetben csak egy szöveges dokumentumot töltsenek fel a jelentkezési laphoz, amiben megjelölik, hogy miként juttatják el a pályamunkát!
Díjazás kategóriánként (középiskolás, ill. egyetemi/főiskolai hallgató):
- 60.000 Ft
- 30.000 Ft
III. 20.000 Ft
A zsűri a pénzdíjakon kívül nagy értékű könyvjutalmakat is kioszt, az arra érdemesnek talált pályázók között!
A Rákóczi Szövetség fenntartja magának a jogot, hogy kiemelkedő pályaműveket egyéb díjazásban is részesíthessen!
Beküldési határidő: 2018. március 19.
Az eredményhirdetés és díjátadás a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén
- április 12-én Budapesten kerül megrendezésre.
További információ a www.rakocziszovetseg.org honlapon, illetve Rákóczi Szövetség Facebook oldalán olvasható (http://www.facebook.com/rakocziszovetseg). Kérdés esetén érdeklődni lehet a Rákóczi Szövetség központi irodájában, illetve Pálinkás Banabásnál (e-mail: palinkas.barnabas@rakocziszovetseg.hu; tel: +36 20 455 76 29).