Kezdőlap Kék Fény DIÁKJAIT VÉDTE A TANÁR A VIPERÁS TÁMADÓKTÓL

DIÁKJAIT VÉDTE A TANÁR A VIPERÁS TÁMADÓKTÓL

1043
0

Fényes nappal támadtak a diákra egy teleszkópos bottal, hétköznapi nevén viperával. Az eset még októberben történt, most vádat emeltek.

Tavaly októberben egy hatvani szakképző iskola diákjai olyan lelkesen teljesítették tornaórán a feladatokat, hogy tanáruk meghívta őket egy fagyira. Az egyik 18 éves diákba azonban a város főterén egy fiatalember belekötött, testvére pedig többször – minden ok nélkül – megütötte.

A tanár diákja védelmére kelt, de ketten sem tudták megfékezni a támadót. Közben odaért a harmadik testvér, aki kiugrott autójából, és egy viperával próbálta leütni a védekező diákot, aki alkarjával hárította a fejére irányzott ütést, amitől a vipera a földre esett.

A tanítványát védelmező tanár csak ekkor tudott véget vetni az erőszaknak. A támadók a tanár felszólítása után szitkozódva és fenyegetőzve, de távoztak.

A Hatvani Járási Ügyészség a kisebbik testvért garázdasággal, bátyját felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolja. Arra tett indítványt, hogy a bíróság az I. rendű vádlottal szemben pénzbüntetést, a II. rendű vádlottal szemben felfüggesztett börtönt szabjon ki, és annak próbaidejére rendelje el a viperával támadó fiatalember pártfogó felügyeletét is.

Forrás: www.hatvantolhevesig.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét