Kezdőlap Kék Fény Botokkal és más kéziszerszámokkal esett egymásnak a két gyöngyösi galeri

Botokkal és más kéziszerszámokkal esett egymásnak a két gyöngyösi galeri

976
0

Összeverekedtek egy házat kigyújtottak a verekedő bandák. 6 főt állítottak elő

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint 2018. január 22-én 22 óra körül

  1. egy gyöngyösi utcában többen összeverekedtek, valamint
  2.  egy lakóépület ablakait betörték és ott tüzet okoztak.

A jelenlegi adatok alapján korábbi nézeteltérés miatt alakult ki vita a helyi lakosok között, mely közben

egy többfős társaság tagjai kéziszerszámokkal bántalmaztak másik három férfit, akik közül többen – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérüléseket szenvedtek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást K. Gábor 47 éves, K. Gyula 65 éves, K. Leonárd 26 éves és K. Milán 28 éves gyöngyösi lakosok ellen.

A rendőrök a lakóépület megrongálása kapcsán egy további férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként garázdaság bűntett és rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozó hatóság mind a hat gyanúsítottat őrizetbe vette és egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét