Minden, amire kíváncsi voltál a ferencesek gyöngyösi Autista Segítő Központjáról

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) az elmúlt tanévben is számos autizmussal élőnek és ezáltal családjaiknak nyújtott segítséget, biztosítva a gyermekek számára megfelelő nevelést és oktatást.

A gyöngyösi központban – melynek működését folyamatosan támogatja a Ferences Alapítvány – országos szinten is magas színvonalú foglalkoztatás folyik.

Az Autista Segítő Központ 1999-ben nyitotta meg kapuit Gyöngyösön a több száz éves, később belső felújításon átesett ferences kolostor falai között. Az intézmény fenntartója a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, a Ferences Alapítvány pedig folyamatos támogatója. Adományozóik előző évek során befolyt felajánlásaiból tavaly körülbelül kétmillió forinttal volt lehetőségük segíteni a központot, melyet a működési költségek mellett a gyermekeknek szervezett programokra, illetve egyéb fejlesztésekre fordítottak az ASK munkatársai.

Egy 2016-os adat szerint Magyarországon napjainkban csaknem 160 000 autista él. Bár nem mindegyiküknek van szüksége intézményi környezetre, így is ennek a létszámnak nagyon kis százaléka, alig néhány százan kapják meg az állapotuknak megfelelő ellátást. „Pedig az ő életük minősége, a sorsuk azon múlik, hogy megkapják-e a megfelelő fejlesztéseket, támogatást” – olvashatjuk az ASK honlapján. Mivel az autizmussal élők nevelése különösen eszköz- és szakemberigényes, ezért drága is. A gyöngyösi ASK egyike azoknak a magyarországi intézményeknek, ahol családias légkörben nyújtanak folyamatos segítséget autizmussal élő embertársainknak.

Az intézmény négy különálló tagintézményből áll: Általános Iskola, Fogyatékos Személyek Otthona, Fogyatékos Személyek Gondozóháza és Lakóotthon.

Az Általános Iskolában összevont osztályokban, nyolc évfolyamon tanulnak a gyermekek. Az autizmussal élők számára az iskola protetikus környezetet biztosít, vagyis strukturált tereket, olyan környezetet, melyben az egyes terek funkciója jól követhető (játéktér, tanulási tér, számítógépezés helye, egyéni fejlesztés helyszíne). Az autizmussal élők számára ez nevezhető akadálymentes környezetnek. Minden év szeptemberében egyéni felmérések alapján készülnek el a személyre szabott fejlesztési tervek, amelyek meghatározzák az elérni kívánt célokat. A foglalkozásokon lényeges szempont a gyermekek szociális készségeinek, kommunikációjának fejlesztése, továbbá nagy hangsúlyt fektetnek az önálló életvitel kialakítására, a testi egészség megőrzésére is. A Fogyatékos Személyek Otthonának lakói mellett a környékbeli településekről is járnak be diákok az iskolába, ők iskolarendszerű oktatást kapnak, bentlakás nélkül.

A Fogyatékos Személyek Otthona az ASK huszonöt férőhelyes lakrésze, amely egy épületben található az Általános Iskolával. Feladata az autizmussal élő személyek ápolása, gondozása. Az itt élők hétköznapokon az Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat, hétvégente és szabadidejükben pedig különböző terápiákon (Snoezelen-terápia, zeneterápia, művészetterápia), programokon vehetnek részt, sportolásra van lehetőségük, illetve szociális készségeik egyéni fejlesztése is zajlik.

A Fogyatékos Személyek Gondozóháza – amely szintén egy épületben található a Fogyatékos Személyek Otthonával és az Általános Iskolával – tíz férőhelyes intézmény, amely az autizmussal élő személyek számára biztosít olyan környezetet, ahol érthető, belátható határok között, érzelmi biztonságban érezhetik magukat. Ez az ellátás legfeljebb egy évig vehető igénybe, különleges esetekben pedig (például ha az ellátott nem helyezhető vissza családja környezetébe) további egy évvel lehet meghosszabbítani a tartózkodás idejét.

Az Autista Segítő Központ Lakóotthona Gyöngyöstől 12 kilométerre, Karácsondon található. Az intézmény 2008-ban kezdte meg működését a településen, ahol tíz autizmussal élő személy ellátását biztosítják. A lakóotthon feladata, hogy az önellátásra részben képes, de felügyeletre szoruló, autizmussal élő felnőttek részére biztosítson egész életen át tartó ellátást, lakhatást és foglalkoztatást. Az itt lakó autizmussal élő felnőttek egy része akkreditált munkahelyen dolgozik, mezőgazdasági tevékenységeket végez. Az autizmussal élő fiatalokat, felnőtteket és megváltozott munkaképességűeket az Agro Rehab Nonprofit Kft. foglalkoztatja a zöldségfeldolgozó üzemben, a szabadföldi és fóliás termesztésben. A lakóotthon ellátottjainak fele áll e cég alkalmazásában, ők napi négy órában végeznek mezőgazdasági és üzemi munkákat. A többi lakó foglalkoztatása intézményen belül történik. Különféle házimunkákat, konyhai és kerti munkákat végeznek. Ők tartják rendben a lakóotthont, saját szobájukat, a közösségi tereket, gondozzák az intézmény virágoskertjét, illetve tavasszal és ősszel zöldségeket ültetnek, a veteményeskerttel foglalkoznak. A lakók szabadidős tevékenységei egyénre szabottak: rendszeresen járnak könyvtárba, misére, zenei foglalkozásokon, közösségi programokon, gyógymasszázson vesznek részt, heti rendszerességgel kirándulnak.

A Ferences Alapítvány egyik fő célja a rászorulók folyamatos támogatása, amely az Önök adományainak köszönhetően is valósulhat meg. Az autizmussal élők helyzete nehéz, ellátásuk minősége még fejlesztésre szorul, de bízunk benne, hogy anyagi hozzájárulásunkkal könnyíteni tudjuk az ott élő és ott dolgozó testvéreink életét.

A központ támogatására folyamatosan van lehetőség, melyről további részletek ITT olvashatóak.

Forrás és fotó: Ferences Alapítvány, Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.