Kezdőlap Kultúra Évnyitó, gyöngyösi kitüntetettekkel

Évnyitó, gyöngyösi kitüntetettekkel

1102
0

Az eseményen kiosztották a megye gazdaságáért, a kamarai munkáért járó díjakat, valamint a korrekt partner védjegyeket is átadták. Heves Megye Gazdaságáért díjban részesült többek között a gyöngyösi Élpak Zrt. A díjat Palik Tibor vezérigazgató vette át.

Megnyitotta az idei gazdasági évet a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a makrogazdasági mutatók jók, ám a tudás és a gazdaság összekapcsolása nélkül a növekedés tartósan nem lesz fenntartható. Az eseményen számos kamarai díjat is kiosztottak, melyet több gyöngyösi cég is kiérdemelt.

Megnyitotta az idei gazdasági évet a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Melyen többek között elhangzott az is, hogy a makrogazdasági mutatók jók, de a munkaerőhiány komoly kihívást jelent a jövőben is
Ezt a rendezvényt hagyományaihoz hűen minden évben megrendezi a Heves-megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A nívós eseményen megjelennek a megye gazdasági partnerei és főbb gazdasági szereplői is.

– A rendezvényünk középpontjában mindig a gazdaság helyzete áll. Ennek megfelelően zajlanak az ehhez kapcsolódó előadások is. Örülünk, hogy dr. Parragh László, a MKIK elnöke is be tudott számolni a gazdaság helyzetéről – mondta el dr. Bánhidy Péter elnök, HKIK

– Számomra ez nagyon megtisztelő, úgy érzem, hogy az utóbbi időben végzett munkánk az ami ezt a díjat kiérdemelte rajtam keresztül. Jó tudni azt, hogy egy cégnek a munkáját nemcsak a bevételek és a profit méri, hanem erkölcsi elismerésben is részesítik – fogalmazott Palik Tibor.

A gyöngyösi cégek közül díjban részesült továbbá Kiss Attila, a Csollány Kft ügyvezető igazgatója, Balogh Tamás a gyöngyösi 80-as cukrászüzem tulajdonosa, a Balázs Szerszámház és Szerviz Kereskedelmi Szolgáltató Kft., a Gyöngyplast Kft., valamint Urbán Orsolya, a HKIK szakképzési referense.

Forrás: www.gyongyostv.hu

Kép forrása: www.gyongyos.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét