Kezdőlap Gazdaság Kiakadtak a könyvelők – nagy pofonnal indul az év

Kiakadtak a könyvelők – nagy pofonnal indul az év

921
0

Januárban indult a cégkapu rendszere, ahol elvileg minden céges ügyet intézni kellene. A rendszer azonban haldoklik, így hiába közelednek fontos adózási határidők, nem lehet egyről a kettőre lépni.

„Nem működik”, „ez reménytelen”, „mindenki egyfolytában pánikol” – néhány mondat, amit a Napi.hu újságírója hallott azon könyvelőkkel folytatott beszélgetésén, amikor a cégkapu működéséről érdeklődött.

Miről van szó?

Ez egyfajta ügyfélkapu, ám azzal különbséggel, hogy az új rendszerben a magánszemélyek helyett a cégek ügyeinek intézésére lesz alkalmas. Az érintettek köre nagyjából minden jogi személy, a kft.-k, bt.-k, nyrt-k., zrt.-k mellett a szövetkezetek, állami vállalatok, végrehajtói, közjegyzői, ügyvédi irodák, alapítványok, társulatok és a külföldi vállalatok fióktelepe is.

A regisztráltak tulajdonképpen egy 300 megabájtos ingyenes tárhelyet kapnak, amivel ki lehet váltani a postai szolgáltatásokat, hiszen ezentúl innen fogják tudni elektronikus úton végezni a hivatalos levelezést az állami hivatalokkal. Ilyenek lehetnek az államigazgatási szervek, például a NAV, a helyi önkormányzatok, a bíróságok, az ügyészség, a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, a köztestületek, a közüzemi szolgáltatók. (A cégkapuról itt írtunk bővebben.)

A regisztrációt elvileg tavaly augusztusig kellett volna befejezniük a cégeknek, ám ezt végül december 31-ig, az igazi indulásig kitolták. Ez az indulás azonban nem olyan lett, amilyen megálmodták. „Nagyon úgy néz, hogy túl magas az a biztonsági szint, amit a NISZ Zrt. kitalált, egyszerűen kevés a vas hozzá” – kommentált lapunknak Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Bár szerinte a NISZ alapvetően „jó úton jár”, egyszerűen túl nagyon voltak az elvárások, amelyek nem egyeztethetők össze a rendelkezésre álló eszközparkkal.

Ennek következtében pedig rendkívüli mértékben lelassult a rendszer, olyannyira, hogy az már használhatatlan Ruszin szerint. Példaként említette, hogy miközben a korábbi ügyfélkapus munkafolyamatban 10 másodperc volt egy anyag feltöltése a rendszerbe, addig ez most több percre bővült. „A legrosszabbkor jött, épp bérszámfejtünk, január 12-én mennek a bevallások. Amennyiben egy könyvelő 10 bérszámfejtést akar feltölteni, akkor a korábbi pár perc helyet, akár egy órát is ülhet a gép előtt” – adott képet a helyzetről az alelnök.

A problémát szerinte az okozhatja, hogy a januári indulás után több százezer könyvelő is fel akart csatlakozni a rendszerre, ezt pedig nem bírták a szerverek. „Több processzor, merevlemez, tároló kellene” – vélte Ruszin. Bár hivatalosan nem, informálisan a könyvelők azt a tájékoztatást kapták a NISZ-től, hogy tegnap, azaz kedden voltak szoftveres beállítási hibák, azokat elhárították. Mára azonban úgy tűnik ismét előjöttek ezek a gondok.

„Mindenki számára egyértelmű, hogy a papíralapú megoldások a múltat jelentik és az e-közigazgatás a jövő, de ehhez megfelelő erőforrást kellene hadsorba állítani” – emelte ki Ruszin, aki szerint tehát az irány támogatandó, csak a megoldás nem az. És hogyan történhetett ilyesmi? „Az átlagembert ez nem érdekli, a cégek pedig nem választópolgárok” – kommentált az országos szervezet alelnöke.

Forrás: www.napi.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét