Anyatejjel szívta magába a szőlő iránti szeretetet az Év Bortermelője

Az év bortermelője címet érdemelte ki a mátraaljai borász az idén.

Hetvenhat éves, az ­1990-es évek elejétől borászkodik és ma már komplett borászüzem büszke tulajdonosa Szőke Mátyás. Szereti a jó borokat, minden héten felbont egy palack hazai vagy külföldi bort, amit a munkatársaival közösen kóstolnak és elemeznek. Ha megnyugvásra vágyik, traktorba ül és kimegy a szőlőültetvényekre. Az idén ő lett az év bortermelője Magyarországon.

Matyi bácsi botra támaszkodva, kezében mobiltelefonnal érkezik a pincészet vinotékájába. Elnézést kér és kikapcsolja. Mondja is, hogy állandóan csörög.

– Bezzeg a mai fiatalok nem tisztelik meg a másikat, amikor előadást tartok a főiskolán, akkor is csak azt nyomkodják – teszi hozzá. – Pedig a beszélgetés, a másikra figyelés mindennél többet ér – mondja.

A gyöngyöstarjáni pince családi örökség volt, amely ma már szélesebb és hosszabb is az eredetinél Fotó: Czímer Tamás

– Borkóstoláskor is mindig figyelem a vendéget – magyarázza –, nincs az az ember, akinek nem lehetne megtalálni az ízlését. A bor élvezeti cikk, meg kell tanítani az embereknek, hogy élvezzék! Csak tudni kell jól és jót ajánlani. Én szándékosan nem mondom előre, mit kell érezni a borban, mert akkor azt érzik, még, ha hülyeséget mondanék is, beleéreznék. Nem szabad! Hagyni kell mindenkinek a maga ízlése szerint érezni a zamatokat.

Szőke Mátyás nagy szenvedéllyel beszél a borokról. Habár gépésztechnikusként végzett és harminc éven át egy nagy cég vezetője volt, úgy döntött, ebből fog megélni.

Fotó: Czímer Tamás

– Biztos, hogy az anyám melléből szívtam magamba a szőlő iránti szeretetet. Ezen a vidéken mindig szőlővel foglalkoztak, nekünk is volt pincénk, de mindent elvettek apámtól. Kilencvenben úgy gondoltam, a szülők emlékére vissza kell hozni a Szőke nevet a borászatba. Sajnos nem tudták megélni, hogy kész lett ez az üzem. A régi pince az apósomé volt, azt bővítettem ki, majd épült a borászat, a palackozó… Ha tudtam volna előre, hogy így lesz, máshová építkezem – teszi hozzá, utalva arra, hogy a borászathoz szűk, meredek utcácska vezet, szinte a falu legvégén.

Körbevezet az üzemen. Megtudom, kamion viszi a palackokat Kaliforniába.

Fotó: Czímer Tamás

– Az államokba 2001 óta szállítunk, ma már hétféle bort. Ez nagyon kényes piac. Ötszázezer palack a pince éves forgalma, ennek a 30 százaléka megy a tengerentúlra. Három államban terítik a borainkat – mondja. A kapcsolat történetéről elmeséli, hogy a kereskedők turistaként érkeztek hozzá egy meleg júniusi napon és a szokásos borkóstolást kapták nem szokványos pincebemutatással, amit nagyon élveztek. – Olyat még nem láttak, hogy valaki felmegy a hordó tetejére és lopóval onnan szívja a bort. Megkérdezték: hozzájárulnék-e, hogy Kaliforniába kizárólagosan ők forgalmazzák a boromat?! Nem találtam szavakat… – emlékszik.

A nagy tölgyfa hordók közt beszéli el, fontos lenne az is, hogy a nemzetközi piacon minél jobban elterjedjen, itt e térségben is szép borok születnek és nem feltétlenül fehérek.

– Az a baja a Mátraaljának, hogy nincs neve a köztudatban – közli. – Össze kell fogni és a minőségre ráállni. Minőségben tudunk olyat előállítani, amely verheti a franciákat, olaszokat is akár. Elmondtam már itt a fiataloknak, akkor lépjenek piacra, amikor igazán nagy bort tudnak készíteni. Állítom, a jövő zenéje a kékfrankos. A marketing nagyon fontos, a megjelenés, hiszen hosszú távra kell gondolkodni, nem lehet azonnal milliomosnak lenni ebből. Szeretni kell, amit csinálunk és minden munkafolyamatot ismerni is. Én, ha pihenni akarok, traktorba ülök és a szőlőültetvényre megyek ki, mert engem ez nyugtat meg.

A kisebbik fia, Zoltán már vele dolgozik és hamarosan két unokája is csatlakozhat, így lesz teljes a borász dinasztia. A borászatot és a szőlőültetvényeket is nyugodt szívvel adja át a gyermekeinek – ecseteli a tarjáni termelő, aki mátraaljai borászként a Magyar Bor Akadémia rangos díjának 27 éves történetében elsőként érdemelte ki a szakma legnagyobb elismerését.

Fotó: Czímer Tamás

– Két nap gondolkodási időt kértem, mikor felkértek – mert tudja, erre megkérnek, amikor a jelölést kihirdetik –, azt mondtam, ha én most nem mérettetem meg magam, akkor az elkövetkezendő tíz évben nincs a Mátraalján olyan borász, akit jelölnének, akit ismer is az ország. Ezért mentem bele, a Mátraaljáért.

– Nézze – mutat botjával a padlóra –, innen nézek vissza a pinceágakra, s nyugodt szívvel mondom: ez egy élet munkája, ezt én alkottam.

Új-Zélandon, Afrikában is járt
Elárulja azt is Matyi bácsi, hogy rengeteg helyen megfordult a nagyvilágban, Új-Zéland és Dél-Afrika különösen nagyon emlékezetes utak voltak. A mentalitás és a hozzáállás a borkészítéshez volt az, ami igazán tetszett azokon a helyeken neki. Az, hogy az afrikai ültetvények között jobb utak vannak, mint nálunk Eger és Gyöngyös között a 3-as számú főúton – mondja, de kiemeli a csepegtető módszeres locsolást is és szól az éjszakai szüretről is. Más országok borait is szívesen kóstolja és jelenleg is még huszonhét különböző bor vár mustrára, amelyeket minden héten közösen kóstolnak és elemeznek ki a többiekkel.

Forrás: www.heol.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close