Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője elmondta, a határozat szerint február végéig le kell tenni egy, a Mátra és a Bükk kiemelt turisztikai fejlesztési térség előterjesztésre vonatkozó tanulmányt. Szavai szerint ez közvetlenül azt jelzi, hogy a kormány szükségesnek és fontosnak tartja, hogy többek között a Mátra is kiemelt fejlesztési térség legyen.
A kooperációról elmondta, hogy a hasonló címet már elnyert térségek is több kisebb régióból állnak össze, így indokolttá vált a Mátra és a Bükk szövetsége.
– A Bükkben nem versenytársat, hanem egy újabb szövetségest látunk – hangsúlyozta a képviselő, aki egy másik, szintén a turizmussal kapcsolatos bejelentéssel is szolgált. E szerint a kormány döntött arról is, hogy Kékestetőre egy komplex fejlesztési, engedélyeztetési tervet kell június végéig benyújtani.
– Ennek a tervnek vannak meghatározott elemei. Ilyen a korábban már ismertetett négy évszakos kabinos felvonó kialakítása, s e beruházáshoz szorosan kapcsolódik a hegy vízellátásának bővítése és korszerűsítése is. Ugyancsak fontos a mátraházai parkolókapacitás növelése, valamint a csúcskő és környezetének fejlesztése, kiépítése – sorolta a honatya.