Tíz százalékkal emelik az órabért a B. Braun gyárában

Aláírták a 2018-ra szóló bérmegállapodást a B. Braun Medical Kft. vezetői és a szakszervezeti szövetség vezetői. A megállapodásról sajtótájékoztatón adtak hírt a B. Braun gyöngyösi gyárában, ahol tízszázalékos, általános órabéremelést jelentettek be.

Rekordévet zár idén a B. Braun – mondta el a cég gyöngyösi gyárában tartott sajtótájékoztatón a vállalatcsoport magyarországi vezérigazgatója. Horn Péter kifejtette: a B. Braun Medical Kft. 2017-ben hatvanötmilliót meghaladó darabszámú terméket gyártott, miközben a vállalatcsoport egésze 2016-hoz képest 5 százalékos növekedéssel, mintegy 42 milliárd forintos bruttó árbevételt ér el.

A sajtótájékoztatón a lassan magunk mögött hagyott év értékelése mellett a jövőről is szó esett. Horn Péter elmondta: a munkaerőhiány Gyöngyösön is érezteti hatását, ezért a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások során olyan bérezési struktúrát alakítottak ki, amely már egyéves munkaviszony után is lehetőséget ad a dolgozók hűségének jutalmazására. Ezzel párhuzamosan egységes, tízszázalékos órabéremelésről döntöttek.

A vezérigazgató a részletekről elmondta: a több mint 1000 embert foglalkoztató gyöngyösi B. Braun Medical Kft. minden próbaidejét már letöltött dolgozója 2018. január 1-től, kezdő operátori beosztásban is, legalább 304 ezer forintot megközelítő bruttó havi munkabérrel számolhat, amennyiben az adott hónap valamennyi munkanapját ledolgozta a vállalatnál.

A vezérigazgató elmondta, az 1839-ben alapított, ma már 62 országban jelen lévő, egyszer használatos egészségügyi szerelékeket gyártó B. Braun több mint 56 ezer munkatársával a világ egyik vezető egészségügyi cégcsoportja, amelynek 17 000 négyzetméter alapterületű gyöngyösi gyára 98 százalékban külföldi piacokon értékesíti termékeit.

Forrás: www.gyongyos.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close