Kezdőlap Kék Fény A tűzoltók azt kérik, ne a 112-t hívd, ha baj van –...

A tűzoltók azt kérik, ne a 112-t hívd, ha baj van – Helyette ezt javasolják

1025
0
Képünk csak illusztráció

Nyílt levélben írták le, miért tart tovább az intézkedés.

Október 22-én egy szolnoki társasház gyűjtőkéményéből visszaáramló füst miatt kért segítséget egy lakó. A Lánglovagok.hu szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítása azt közölte a telefonálóval, hogy a legközelebbi munkanapon, tehát a másnapi nemzeti ünnep miatt október 24-én a katasztrófavédelem kéményseprője majd megnézi, mi lehet a baj.

Pár óra múlva azonban a rendőrség kérésére a műveletirányítás már riasztotta a tűzoltókat, mert ugyanebben a házban nem tudtak bejutni egy idős nő lakásába, és füstszagot éreztek. A tűzoltók betörték a bejárati ajtó fölötti kis ablakot, ahonnan nagy mennyiségű füst jött ki. Az asszonyt a konyhában, a földön holtan találták meg. Mint kiderült, a tűzhelyen lévő étel, konyharuhák és néhány berendezési tárgy égett, majd a tűz magától kialudt.

Az első bejelentő a halálos áldozat szomszédja volt, aki tehát nem kéményhiba, hanem a tűz miatt érezhette a füstöt – írja a Lánglovagok.hu. Az eset kapcsán a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete nyílt levélben hívja fel a figyelmet arra, hogy az egységes segélyhívó szám, a 112 bevezetése óta nem a tűzoltóságokra érkeznek be a tűz és egyéb káresetek jelzései.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a központi segélyhívó központokban polgári személyek teljesítenek szolgálatot, nem tűzoltók, nem rendőrök és nem mentősök. Azt javasolják, hogy mindenki írja be a telefonjába a lakóhelyéhez legközelebbi tűzoltóság, rendőrség és mentőállomás telefonszámát, mert így hamarabb érkezik a segítség.

Forrás: www.femina.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét