Kezdőlap Kultúra A KÖNYVEKEN TÚL: JÁTÉK, KULTÚRA ÉS KIKAPCSOLÓDÁS FELDEBRŐI KÖNYVTÁRBAN

A KÖNYVEKEN TÚL: JÁTÉK, KULTÚRA ÉS KIKAPCSOLÓDÁS FELDEBRŐI KÖNYVTÁRBAN

759
0

Információs és közösségi hely a település könyvtára, ahol író-olvasó találkozókat, gyermekfoglalkozásokat, könyvtármozit és sok minden más programot szerveznek.  Az intézmény rendszeres és időszaki programjairól, szolgáltatásairól Vadásziné Varga Éva könyvtáros-művelődésszervezővel beszélgettünk.

Intézményünk a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szolgáltató helyeként működik. Ennek keretében évente négy alkalommal kapunk új könyveket, s biztosítanak könyvtári programokat, valamint technikai eszközöket is.

A könyvtárban gazdag könyv- és folyóiratállománnyal várjuk az olvasókat, valamint biztosított a számítógép- és internethasználat, a nyomtatási, fénymásolási, szkennelési lehetőség – kezdte a könyvtári szolgáltatások ismertetését Vadásziné Varga Éva.

Rendszeresen tartunk könyvtári órákat, s hetente napközis foglalkozásokat a helyi iskolásoknak, ilyenkor kézműves foglalkozásokon is részt vesznek a gyerekek. Nyaranta egyhetes tábort is szervezünk a diákoknak. Szeptember végén megünnepeltük a népmese napját, eljöttek hozzánk az óvodások és az iskolások is. A kicsiknek a Szomorú királykisasszony című mesét báboztuk el az általunk készített bábokkal. Az iskolások a Kígyós Jancsi című mesét hallgathatták meg és mindenki elkészíthette a saját bábját is.

Természetesen csomagoltunk a gyerekek „tarisznyájába” útravalót, A pacsirta meséje című kedves kis történetet, amit otthon a szülők elmesélhettek nekik. Az elsők között csatlakoztunk a KönyvtárMozi programhoz, ami azt jelenti, hogy havonta egy alkalommal filmvetítést tartunk gyerekeknek vagy felnőtteknek. Itt található emellett a Digitális Jólét Program Pont is.

Idén már tartottunk író-olvasó találkozókat, szeptember 16-án láttuk vendégül Telegdy Ágnest, a Barnabás meséi” és a „Ó, azok a csodálatos állatok” című könyvek szerzőjét, előtte Dániel András járt nálunk. Nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is tetszett mindkét program, hiszen a szerzők előadásokkal is készültek- mondta Éva.

Ha ősz, akkor Országos Könyvtári Napok. Az idei rendezvénysorozat címe: Csak tiszta forrásból! Mint minden évben könyvtárunk is csatlakozott a programokhoz. Öt nap alatt öt rendezvényen vehettek részt az érdeklődők, akik szép számmal voltak, hiszen 87 főt sikerült megmozgatnunk egy hét alatt. A programsorozat keretében különböző témakörökhöz kapcsolódva, mint például „Az élet forrása a víz” vagy „Népi hagyományok-múltunk forrásai” tartottunk előadásokat, diavetítéseket, kézműves foglalkozásokat.

A közeljövőben november 10-én Putnoki Tibor tart előadást, „Utam a Fénybe” címmel. Az előadó 9 percig tartó halál közeli élményt élt át, amely nem csak az ő életét változtatta meg gyökeresen, de egy életre szóló motivációt adott neki. Úgy véli, szólni kell az emberekhez, hogy ne így éljenek, ne így cselekedjenek.

November 29-én Luzsi Margó a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetője meseterápiás foglalkozást tart felnőtteknek.

Azt gondolom, hogy többet nyújtunk az embereknek, mint egy átlagos könyvtár, szeretik is a programjainkat, hiszen mindegyiken szép számmal vannak érdeklődők. Tavaly 251 beiratkozott olvasónk volt, ami egy 1000 fős településen nagyon szép arány. Bízom abban, hogy programjaink még több érdeklődőt vonzzanak hozzánk nemcsak Feldebrő, hanem a környező települések lakosaiból is.

Szerző: KékesOnline

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét