Kezdőlap Magyarország Áll a bál az apci orvosi rendelőben

Áll a bál az apci orvosi rendelőben

919
0
A községben páran aláírásgyűjtésbe kezdtek a gyermekorvos ellen. Mások szerint az a baj, hogy a váróban egyesek nem tudnak „viselkedni”.

Apcon néhány lakos állítása szerint a községi gyermekorvos durván bánik a kicsikkel, a szülőkkel szemben pedig agresszív módon lép fel. A helyiek egy része már egy országos tévécsatornát is segítségül hívott, hogy a nagyközönség is megismerhesse problémájukat, ám a nyilatkozatot csak egyetlen asszony vállalta kitakarás nélkül. Ő azt mondta, a gyógyítónak nem tetszik, ha a gyerekek hangoskodnak a rendelőben, de – mint fogalmazott – az is előfordult, hogy az injekciót fertőtlenítés nélkül adta be egy apróságnak. Állítólag az érintett édesanya ekkor döntötte el, hogy aláírásgyűjtésbe kezd az orvos leváltása érdekében, s a petícióhoz a nyilatkozó szerint százan csatlakoztak. Elhangzott még, hogy a szülők kilátásba helyezték: amíg az önkormányzat vezetése nem dönt a doktornő sorsáról, elviszik más településre a kicsiket.

Juhász István polgármester érdeklődésünkre közölte: valóban kapott egy panaszos levelet – igaz, nem száz, hanem huszon-egynéhány aláírással – amit a képviselő-testületnek is bemutatott. A község vezetése megvizsgálja a bejelentést, ám a polgármester elképzelhetetlennek tartja, hogy ennek végén az orvost elbocsássák, egyrészt, mivel egykönnyen nem találnának helyette másikat, másfelől pedig korántsem biztos, hogy valakit kizárólag a modora alapján kellene minősíteni. Hangsúlyozta azt is: szakmai kérdésekben – mint például a „fertőtlenítés nélküli injekció” – a szülők sem foglalhatnak állást.

A községben járva megpróbáltunk az „utca emberétől” is véleményt kérni a történtekről, de senki nem akart nyilatkozni. Végül egy ­férfi annyit közölt: csupán egy szűk réteg elégedetlen az orvos munkájával, s ennek tagjai próbálnak aláírásokat gyűjteni ellene. Szerinte a televízióban is egy testvérpár „szerepelt”, de egyikük még az arcát sem vállalta. Ami a gyermekorvos felemelt hangját illeti, szerinte ez azért fordulhatott elő, mert a gyógyító „besokallt” a váróhelyiségben tapasztalható hangzavartól.

Csütörtökön délután a HEOL kereste az orvost is, de a rendelő számán automata jelentkezett.

Forrás: www.heol.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét