Kezdőlap Magyarország Fókuszban az egészség az Apollo 1. Sportnapján

Fókuszban az egészség az Apollo 1. Sportnapján

1332
0

Első alkalommal szervezett sportnapot az Apollo Tyres. A gyár dolgozóit és hozzátartozóikat is várták a Gyöngyösi Sportcsarnok és Kömlei Károly Sporttelepen szombaton. A több mint 400 főt foglalkoztató Apollo célul tűzte ki, hogy támogassa, bátorítsa munkatársait a sportolásban és ezáltal is segítse a közösségépítést és az egészségmegőrzést.

A program házigazdája Szántó Dávid sportriporter volt, a rendezvény reggeli tornával kezdődött Béres Alexandra fitness világbajnok vezetésével. A házi labdarúgó-bajnokság döntőit a helyszínen Erdmann Mátyás az M4 sportriportere közvetítette. A foci mellett kiemelt szerepet kapott a kézilabda is. A résztvevők az NB I-ben játszó B. Braun Gyöngyös kézilabda csapatának tagjaival beszélgethettek és dobálhattak együtt, a bátrak pedig hetesdobóversenyben próbálták meg a ”lehetetlent”, bevenni Hudák Henrik és Holló Márk kapusok hálóját.

”Szeretnénk minél inkább részt venni a helyi közösségek, kiemelkedő kezdeményezések életében, támogatásában. Többek között ilyennek tartjuk a Gyöngyösi Kézilabda Klubot, akik nagy örömünkre személyes jelenlétükkel tették még izgalmasabbá az Apollo Tyres sportnapját. Másfelől hosszú távú célunk, hogy az Apollo közösség számára természetes legyen a rendszeres sportolás, az egészségmegőrzés, ezért is tartottuk fontosnak megszervezni a sportnapot” – mondta a rendezvény kapcsán Mákos Csaba az Apollo Tyres gyárigazgatója.

A labdajátékokon túl crossfitversenyt, köredzéseket, csocsó, asztalitenisz és krikett bajnokságot is szerveztek és bemutatkoztak a helyi sportközösségek is. Volt lehetőség ultimate frizbizni, tollaslabdázni vagy éppen a tequball névre hallgató, az asztaliteniszt és lábtengót ötvöző játékot kipróbálni. A gyöngyösi kórházzal együttműködve a helyszínen egészségügyi szűrőprogramok is várták az érdeklődőket: vérnyomás-, illetve testzsírmérésre, érintésmentes szemvizsgálatra is lehetőség volt. Az életmód tanácsadás mellett pedig egészséges ételek kóstolójára és receptcserére is invitálták a részvevőket.

Forrás: www.gyongyos.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét