Kezdőlap Kultúra RÉGÉSZETI FELTÁRÁS KEZDŐDIK GYÖNGYÖSÖN

RÉGÉSZETI FELTÁRÁS KEZDŐDIK GYÖNGYÖSÖN

1243
0

Az egri Dobó István Vármúzeum régészeti feltárást kezdett Gyöngyösön, a Püspöki úton található Olajbafőtt Szent János-templom kerítőfalánál. A munkálatokat Gyöngyös Város Önkormányzata 500 000 forinttal támogatja.

Gyöngyös városrésze, a korábbi Gyöngyöspüspöki település az írott forrásokon kívül Fodor László felszíni megfigyelései alapján már korábban is ismert volt. Régészeti szakfelügyelet keretein belül, 2013 decemberében csontvázas temetkezések kerültek elő a gyöngyösi Olajbanfőtt Szent János-templom kerítőfalának déli oldalán, zárt vízelvezető csatorna kiásásakor.

A Dobó István Vármúzeum egy, korábban ismeretlen temetőhöz tartozó sírokat tárt fel 2013. december 3. és 6. között, Tóth Zoltán vezetésével. A beruházás a téli időszak miatt szünetelt, 2014 tavaszán folytatódott a munka, amely során 2014. március 25. és 26. között még egy gyermeksírt dokumentálhattak a régészek. A megtalált sírok közül a legfelsőt a 14C-es vizsgálat a 10–11. század fordulójára helyezte időrendileg. Az alatta megtalált sírokat ezért a 10. századra keltezhetjük, valamint feltételezhetjük a temető folyamatos használatát az itt élt közösség által egészen a kora újkorig.

A Kárpát-medencében kevés lelőhelyen lehet megfigyelni, hogy a 10. századi pogány temetőt felváltja a templom körüli temető ugyanazon a helyen. A gyöngyösi tervásatás ezért nagyon fontos a kora középkori és a középkori régészeti kutatásnak, mivel pontos megfigyeléseket tehetünk a temetkezési szokásoknál (időrend, antropológia, stb.), valamint a jelenlegi Gyöngyöspüspöki városrész által Gyöngyös korai történetéről is újabb információkat nyerhetünk a régészeti eredmények által.

Forrás: Gyöngyösi önkormányzat, sajtóreferens, www.kekesonline.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét