Kezdőlap Magyarország Jobbik: kiszolgáltatott helyzetben a közszolgák

Jobbik: kiszolgáltatott helyzetben a közszolgák

1020
0

A Jobbik szerint a közszolgálati dolgozók nemcsak megalázóan alacsony bérük miatt vannak kiszolgáltatott helyzetben, hanem azért is, mert a kormányzat, visszaélve munkáltatói szerepkörével, törvénytelenül kihasználja és felhasználja őket „politikai komisszárjain” keresztül – mondta Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

    A Jobbik képviselője felidézte: a közhivatalokban dolgozók egy hete munkalassító demonstrációt folytatnak annak érdekében, hogy a fideszes kormányzat végre hallgassa meg őket, és érdemben rendezze a bérüket. A Jobbik parlamentbe jutása óta követeli, hogy a köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla szerinti juttatások jelentősen emelkedjenek, azonban a közszolgák kétharmada jelenleg is garantált bérminimumot kap. Szerinte ez azt mutatja, hogy a Fidesz-kormány valójában „szolgasorban” tartja őket, és azt a 2008-as IMF-paktumot hajtja végre, amelyet még a Gyurcsány-kormány kötött meg. Ez az MSZP-Fidesz nagykoalíció, amiről kevés szó esik, de a legkézzelfoghatóbb valóság ma Magyarországon – fogalmazott.
    Hegedűs Lorántné egy volt Somogy megyei kormányhivatali vezető sajtónyilatkozatát felidézve úgy vélte: a közigazgatásban ma nem a szaktudás és a törvényesség, hanem a „fortélyos félelem igazgat”, hiszen a kormányzati kinevezettek számára egyetlen elvárás a feltétlen párthűség. Megjegyezte: „kommunizmusba oltott feudalizmus” az az államforma, amelyet az Orbán-rendszer megteremtett Magyarországon.
     A Jobbik politikusa felszólította a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős minisztert, Lázár Jánost, hogy adjon számot arról, miként valósulnak meg a kötelező előírások a közigazgatási szervek vezetői állásai esetében.
    Hangsúlyozta: a Jobbik-kormány egy igazságos, élhetőbb és biztonságos Magyarország megteremtése érdekében nem „beszélő szerszámként”, hanem partnerként tekint majd a közigazgatás szakembereire. A Jobbik szerint hatékony, költségtakarékos, demokratikus és pártsemleges közigazgatásra van szükség.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét